A szakadárok nagy része elhagyta Szlovjanszkot
Összeomlóban az ukrán felkelés
A felkelők nagy része, valamint vezérük elhagyta Szlovjanszkot, egyik kelet-ukrajnai fellegvárukat.
2014.07.05 12:55MTI
Forrás: Wikipedia
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter azt írta: titkosszolgálati jelentések szerint Ihor Sztrelkov, az oroszbarát szakadárok parancsnoka, a donyecki szakadárok "védelmi minisztere", valamint a fegyveresek nagy része elmenekült Szlovjanszkból, miután a kormányerők hevesen támadták a várost, és csak maroknyi társuk maradt a város körzetében. A szakadárok cáfolták, hogy elhagyták volna a várost, és Sztrelkov távozását sem erősítették meg független források.
Péntek este Sztrelkov, akiről Kijevben feltételezik, hogy az orosz katonai hírszerzés ezredese, segítséget kért Moszkvától, és jelezte, hogy e nélkül Szlovjanszk az ukrán kormányerők ellenőrzése alá kerül - írta az AFP francia hírügynökség.
Avakov szerint a távozó szakadárok a Szlovjanszktól mintegy 50 kilométerre lévő Gorlivka felé indultak. Hozzátette, civilek mennek az ellenőrzőpontokra, ahol összegyűjtik a lázadók fegyvereit és golyóálló mellényeit.
A Novosztyi Donbassza donyecki portál arról adott hírt, hogy a felkelők Kramatorszk és Artemovszk irányába hagyták el gépkocsikon a várost.
A Human Rights Watch emberi jogi szervezet egy orosz megfigyelője a Twitter közösségi portálon is azt írta, hogy Szlovjanszk "elesett, mindenki elment", és saját szemével látta távozni a fegyvereseket Kramatorszk irányában.
Az ukrán elnöki hivatal honlapján olvasható információk szerint Petro Porosenko elnök elrendelte, hogy vonják fel az ukrán nemzeti lobogót Szlovjanszkban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


