Queen Elizabeth
Felavatták minden idők legnagyobb brit hadihajóját
II. Erzsébet királynő hivatalosan is az Erzsébet királynő - Queen Elizabeth - nevet adta a kelet-skóciai Rosyth hajógyárában épülő repülőgép-hordozónak, amely azonban a tervek szerint csak 2020-ban áll hadrendbe.
2014.07.04 16:13MTIA hajó vízkiszorítása 65 ezer tonna, hossza 280 méter, szélessége 70 méter, legénysége - a haditengerészeti és a repülőszemélyzettel együtt - 1600 főből áll majd.
Ez a legnagyobb hadihajó, amelyet Nagy-Britanniában a brit királyi haditengerészet számára valaha is építettek.
A skóciai hajógyárban már készül a Queen Elizabeth testvérhajója, a Prince of Wales, és e két hadihajóval éled majd újjá a brit haditengerészet évekkel ezelőtt takarékossági okokból megszüntetett repülőgép-hordozó kapacitása.
A Queen Elizabeth és a Prince of Wales együttes beruházási költsége 6,2 milliárd font (2400 milliárd forint), csaknem a kétszerese az eredeti előirányzatnak.
A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció a pénzügyi válság idején hatalmasra duzzadt költségvetési deficit leszorítása végett reálértéken 8 százalékkal tervezi csökkenteni 2015-ig Nagy-Britannia védelmi költségvetését.
Ennek már áldozatául esett a királyi haditengerészet egykori zászlóshajója, az Ark Royal repülőgép-hordozó, több más hadihajóval együtt. Emellett kivonták a szolgálatból a hordozókról a helyből felszállni képes Harrier harci gépeket is.
Az Ark Royal leszerelése óta Nagy-Britanniának nincs repülőgép-hordozó kapacitása, csak egy helikopter-hordozó áll jelenleg hadrendben. A brit védelmi kapacitás szűkítését az elmúlt években nyíltan bírálta a brit hadvezetés több tagja, és azt is számos szakértő megkérdőjelezte, hogy repülőgép-hordozó kapacitás nélkül a brit fegyveres erők képesek lennének-e például ismét visszavívni a Falkland-szigeteket újabb argentin invázió esetén.
Az Atlanti-óceán déli vizein, Nagy-Britanniától 13 ezer kilométerre fekvő szigetcsoportot Argentína 1982-ben lerohanta, és a brit fegyveres erők 77 napos háborúban hódították vissza. A brit hadműveletekben kulcsszerepet játszottak a hordozókról felszálló Harrier harci gépek.
A pénteki királynői névadónak különös jelentőséget adott a helyszín, Skócia ugyanis - ahol a brit királyi haditengerészet több támaszpontot és hadiipari üzemet működtet - szeptemberben népszavazást tart függetlenné válásáról. Az önálló brit nukleáris csapásmérő erőt hordozó Trident tengeralattjáró-flotta támaszpontja is Skóciában van.
A skót kormány mindazonáltal már korábban bejelentette, hogy ha Skócia függetlenné válik, területén és felségvizein nem telepíthetők nukleáris fegyverek. Az udvar azonban a pénteki hajóavató ceremónián jelképes baráti gesztust tett: a királynő gombnyomására a hajótestnek csapódó palackban ezúttal a hagyományoktól eltérően nem pezsgő, hanem skót whisky volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06