Korrupció
Hivatalos vizsgálat indult Sarkozy ellen
A volt francia köztársasági elnök ügyében korrupció, befolyással való üzérkedés, valamint nyomozási titok megsértése miatt folyik vizsgálat.
2014.07.02 07:40MTIA döntés a kedden őrizetbe vett exállamfő csaknem 15 órás kihallgatását követően született.
Az ügyészség tavaly rendelte el Sarkozy lehallgatását, az után a támogatás után nyomozva, amely állítólag Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett a 2007-es elnökválasztási kampányhoz.
Sarkozy év elején lehallgatott telefonbeszélgetései alapján felmerült a gyanú, hogy ő és ügyvédje az igazságszolgáltatáson belül saját információs hálózatot működtetett, amely törvénytelen módon részletesen tájékoztatta őket a Sarkozyt érintő ügyészségi vizsgálatok menetéről.
Az ügyvédjével folytatott egyik megbeszélésből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírája, Gilbert Azibert volt a közvetlen kapcsolattartó - kedden az ügyvéd és a bíró ellen vádat emeltek. Nicolas Sarkozy eddig tagadta, hogy törvénytelenséget követett volna el.
Tavaly már folyt vizsgálat a volt elnök ellen hasonló ügyben, de végül ejtették a vádakat. Franciaországban először fordult elő, hogy őrizetbe vettek egy volt államfőt. A befolyással való üzérkedés öt év börtönnel vagy félmillió eurós bírsággal is sújtható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


