Ukrán válság
Vége a tűzszünetnek, támadnak az ukránok
Az ukrán elnök hétfőn késő este bejelentette, hogy véget ért a tíz nappal ezelőtt egyoldalúan meghirdetett tűzszünet, és az ukrán erők "támadásba lendülnek, hogy felszabadítsák az országot".
2014.07.01 07:22MTI
Fotó: Facebook/Petro Porosenko
Kijevben kiadott közleményében - amelyet később a televízióban is felolvasott - az államfő úgy fogalmazott, hogy az általa meghirdetett béketerv megvalósításának esélye az oroszbarát lázadók "bűnözői tevékenysége miatt" szertefoszlott. Hozzátette, hogy a terv érvényben marad, mégpedig Ukrajnának a Donyeck-medencére vonatkozó stratégiájaként.
"A helyzet elemzését követően a fegyveres erők főparancsnokaként úgy döntöttem, hogy nem hosszabbítom meg az egyoldalú tűzszünetet" - közölte Porosenko. Állásfoglalása szerint a döntés "válasz azoknak a terroristáknak, fegyvereseknek, fosztogatóknak, akik gyötrik a helyi lakosságot, bénítják a térség gazdaságát, megakadályozzák a bérek, nyugdíjak és támogatások kifizetését, vasutat robbantanak, vízvezetéket rombolnak le, és lehetetlenné teszik a rendes, békés életet az emberek számára".
Az elnök azt is aláhúzta ugyanakkor, hogy készen áll bármikor felújítani a tűzszünetet. Ehhez azonban az kell, hogy az összes fél bizonyítsa, kész végrehajtani a béketerv legfőbb elemeit. A lázadóknak el kell engedniük túszaikat, Oroszországnak megálljt kell parancsolnia a szabotázsoknak és a fegyverek Ukrajnába áramlásának, a határokat pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ellenőrzése mellett tiszteletben kell tartani - tette hozzá az államfő.
Egyúttal ismét amnesztiát helyezett kilátásba mindazon oroszbarátoknak, akik leteszik a fegyvert, és nem követtek el súlyos bűncselekményt.
Porosenko az elmúlt hétvégén meghosszabbította a tűzszünetet. Az orosz és a francia elnökkel, valamint a német kancellárral még hétfőn is tárgyalt egy újabb hosszabbításról, de a nemzetbiztonsági tanács ülése után nem így döntött.
Az ukrán sajtó már a tanács ülése alatt kiszivárogtatta a döntést, úgy fogalmazva, hogy az elnök B tervéről van szó, amelynek lényege, hogy újult erővel folytatódik a "terrorellenes" fellépés Kelet-Ukrajnában. A kormányzat lényegében hadiállapotot vezet be Donyeck és Luhanszk megyékben, és "új típusú háborút" kezd, amelyben "nem fognak tömeges katonai műveleteket végrehajtani, de a terroristák tömeges veszteségeket fognak elszenvedni" - jósolják a beszámolók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


