Újabb összeomlott épület Indiában
Kilencven munkást temettek maguk alá a romok
Az épülőben lévő, tizenegy emeletes ház szombat este dőlt össze a dél-indiai Tamilnádu állam székhelyének számító Csennai külvárosában.
2014.06.29 16:51MTIÚjabb épület omlott össze Indiában, a romok mintegy kilencven munkást temettek maguk alá, legkevesebb tizenegy ember életét vesztette.
Az épülőben lévő, tizenegy emeletes ház szombat este dőlt össze a dél-indiai Tamilnádu állam székhelyének számító Csennai külvárosában. Szakértők szerint a tragédiát a heves monszunesőzések okozták.
Az építőmunkások éppen az alagsorban álltak sorban a fizetésükért, amikor az épület összeomlott. A romok mintegy kilencven embert temettek maguk alá. A katasztrófavédelem dolgozói lángvágók és ásók segítségével próbálják megtalálni az eltűnteket.
A hatóságok tájékoztatása szerint eddig harmincegy embert sikerült kimenteniük, közülük négyen a helyszínen, heten pedig kórházba szállításuk után vesztették életüket. Nem tudni pontosan, hányan rekedtek a romok alatt, a katasztrófavédelmi szolgálat egyik munkatársa azonban arról számolt be, hogy a törmelékek alól erőtlen hangok szűrődnek ki.
A mentést irányító férfi elmondta, hogy a romok eltakarítása két-három napig fog tartani. A rendőrség az ügy kapcsán a kivitelezést végző vállalat öt tisztségviselőjét őrizetbe vette. India fővárosában, Újdelhiben is összeomlott egy épület szombaton.
A baleset következtében tizenegy ember meghalt, a halálos áldozatok között öt gyermek és három nő is van. A négyemeletes ház csaknem ötven évvel ezelőtt épült. Még vizsgálják, mitől omlott össze.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


