Ukrán válság
Kiszabadult a fogságból négy EBESZ-megfigyelő
A szabadon engedett megfigyelők fáradtnak és feszültnek tűntek, és nem akartak nyilatkozni az újságíróknak.
2014.06.27 07:25MTI
Forrás: youtube.com
Az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok elengedték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) május vége óta fogva tartott két csoportjának egyikét, a négy megfigyelő péntekre virradóra meg is érkezett egy donyecki szállodába.
Az egyoldalúan kikiáltott "donyecki népköztársaság" miniszterelnöke, Alekszandr Borodaj közölte a sajtóval, hogy a megfigyelők feltételek nélkül nyerték vissza szabadságukat. A május 26-án Donyeckben elrabolt csoportnak egy svájci, egy dán, egy észt és egy török tagja van.
A szabadon engedett megfigyelők fáradtnak és feszültnek tűntek, és nem akartak nyilatkozni az újságíróknak.
Mark Etherington, az EBESZ ukrajnai missziójának második számú vezetője üdvözölte, hogy több mint egy hónap után szabadon engedték a négyfős csoportot, ugyanakkor jelezte, továbbra is mély aggodalommal tölti el őket a fogva tartott többi megfigyelő sorsa.
Az EBESZ egy másik csoportját - ugyancsak négy megfigyelővel - május 29-én rabolták el szakadárok Luhanszkban, Borodaj tájékoztatása szerint egy ottani lázadóvezér emberei.
A két kelet-ukrajnai szakadár terület a napokban egyesült. A két terület vezetői nemrég elismerték, hogy nincs hatalmuk minden katonai jellegű csoport felett, amely az ukrán kormányerők ellen küzd.
Az EBESZ-nek több mint 250 civil megfigyelője teljesít szolgálatot Ukrajnában, ahol péntek este jár le a Petro Porosenko ukrán elnök által bejelentett tűzszünet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


