Szíria
Háborús bűn! Egyre több a gyermekkatona
A HRW arra figyelmeztet, hogy ez háborús bűnnek is minősíthető, és felelősségre vonhatók azok az országok is, amelyek ilyen szervezeteket anyagilag támogatnak.
2014.06.23 08:48MTI
Forrás: youtube.com (CNN)
A Human Rights Watch (HRW) nevű emberi jogi szervezet szerint a Szíriában harcoló ellenzéki fegyveres csoportok növekvő számban alkalmaznak gyermekkatonákat.
Hétfőn kiadott jelentésében - amely egyebek között kiskorúként verbuvált fegyveresek megkérdezésén alapul - a szervezet azt írta, hogy egyes szélsőséges csoportok (mint például az Iraki és Levantei Iszlám Állam) külön programokat indítottak gyermekek beszervezésére és kiképzésére. Állítólag már 15 évesek is harcolnak egyes csoportokban.
A HRW arra figyelmeztetett, hogy ez háborús bűnnek is minősíthető, és felelősségre vonhatók azok az országok is, amelyek ilyen szervezeteket anyagilag támogatnak.
"A szíriai fegyveres konfliktus borzalmait tovább növeli, hogy gyermekeket küldenek a frontvonalra" - áll a jelentésben, amely a kormány oldalán álló csoportokkal ezúttal nem foglalkozott.
A most kiadott jelentés nem ad becslést a gyermekkatonák számáról, de idéz egy, az ellenzékhez közel álló szír szervezetet, amely nemrégiben azt közölte, hogy 2011 szeptembere óta 194 "nem civil" gyermeket öltek meg Szíriában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


