Perkovic-ügy
Vádat emeltek Németországban a volt titkosszolgálati vezető ellen
Vádat emelt kedden a német szövetségi legfőbb ügyészség Josip Perkovic volt jugoszláv, majd horvát titkosszolgálati vezető ellen egy Bajorországban a nyolcvanas években elkövetett gyilkosság miatt.
2014.06.17 22:11MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/creativedoxfoto
A legfőbb ügyészség szerint Josip Perkovic bűnrészes egy Nyugat-Németországba kivándorolt jugoszláv ellenzéki, Stjepan Durekovic 1983-ban történt meggyilkolásában. A hatóság közleménye szerint a 69 éves vádlott - akit Horvátország az idén januárban adott ki Németországnak - az egykori jugoszláv titkosszolgálat (SDS) II., "ellenséges emigrációval" foglalkozó ügyosztályának vezetőjeként, valószínűleg 1982 tavaszán parancsot kapott arra, hogy tervezze meg és készítse elő Durekovic likvidálását.
Az utasítást a dandártábornoki tisztségben dolgozó vádlott felettese, Zdravko Mustac adta ki, akit Horvátország az idén áprilisban adott ki Németországnak. A vádlott kapcsolatba lépett egy informátorával, Krunoslav Pratessel, aki az áldozat bizalmasa volt. Együtt elhatározták, hogy Durekovicot egy garázsban ölik meg a München melletti Wolfratshausenben.
A garázs Pratesé volt, nyomdát működtettek benne mások mellett az áldozat közreműködésével - áll az ügyészség közleményében. Stjepan Durekovicot végül 1983 júliusában gyilkolták meg több lövéssel és fejre mért ütésekkel. Az elkövetők kiléte nem ismert, de az ügyészség szerint az bizonyítható, hogy a vádlott és Krunoslav Prates segítségével jutottak be a garázsba, és az ő megbízásukra követték el a gyilkosságot. Krunoslav Pratest az ügy miatt 2008-ban Németországban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A harmadik szereplő, Zdravko Mustac ellen várhatóan rövidesen vádat emelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


