Ukrán válság
Porosenko támogatja az előre hozott választásokat
Az ukrán elnök támogatja a parlamenti frakcióknak azt a kezdeményezését, hogy tartsanak előre hozott parlamenti választásokat az országban - tette közzé az újonnan hivatalba lépett államfő hivatalos weboldala kedden, a frakcióvezetőkkel tartott találkozó után.
2014.06.17 12:59MTI
Fotó: Facebook/Petro Porosenko
Porosenko, akit a februári kijevi hatalomváltást követő, májusi előre hozott elnökválasztáson választottak államfővé, a közlemény szerint kijelentette, hogy az ukrán társadalom igénye a hatalom teljes újraelosztására továbbra is aktuális.
Az Unian ukrán hírügynökség kedd délelőtti jelentése szerint Kijevben a törvényhozás épülete előtt másfél ezer aktivista kezdett tüntetni, az előre hozott parlamenti választások kiírását követelve. A Majdan Önvédelmének - a februári hatalomváltáshoz vezető kijevi tüntetések egyik fő erejének - zászlaja alatt tüntetők a parlamentbe jutás küszöbének 3 százalékra csökkentését, arányos választási rendszert nyílt névjegyzékekkel és a választási kampány átláthatóságának garantálását is követelik.
Porosenko a parlamenti frakciók vezetőivel megvitatta az ukrán alkotmány reformjára vonatkozó kezdeményezéseit is, amelyek a hatalom decentralizálására vonatkoznak, és az elnök Donyec-medencei béketervének kulcselemét képezik.
Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy világosan el kell különíteni az elnök, a parlament és a kormány hatásköreit, hogy a hatalmi rendszer hatékonyabban működhessen.
Porosenko a nap folyamán a Donyeck és Luhanszk megyei konfliktus békés rendezésével foglalkozó megbízottjává nevezte ki Irina Gerascsenkót, az UDAR (Ütés) párt parlamenti képviselőjét - közölte az államfő sajtóosztálya. A megbízott társadalmi munkában látja el feladatát. Jurij Lucenko volt ukrán belügyminisztert Porosenko külső tanácsadójának nevezte ki az államfői hivatal tájékoztatása szerint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


