Ukrán válság
Közös orosz-ukrán jogvédő misszió a foglyok kiszabadítására
A csoport nemcsak a törvénytelenül fogva tartott emberek kiszabadításában fog lehetőségei szerint részt venni, hanem a békés lakosság szükségleteinek felmérésével, és ez ügyben a hatalom, illetve a közvélemény tájékoztatásával is foglalkozni fog.
2014.06.13 18:47MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
Közös orosz-ukrán missziót alakítanak a két ország emberi jogi biztosainak támogatásával a délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapásokban ejtett foglyok kiszabadítására - jelentette be pénteken az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács egyik tagja.
Jelizaveta Glinka elmondta, hogy Ella Panfilova, az orosz törvényhozás mellett működő emberi jogi biztos és ukrán kollégája, Valerija Lutkovszka az ukrajnai Harkivban tanácskozik.
Arról egyeztetnek, milyen formában működhet a tervezett misszió: az ombudsmanok védnöksége alatt vagy az ő közvetlen közreműködésükkel. A tárgyalásokban részt vevő Andrej Jurov, a testület határon túl élő oroszok védelmével foglalkozó bizottságának vezetője már azt is fontosnak nevezte, hogy egyáltalán megállapodás született a közös misszióról, s ez lehetővé teszi a két ország jogvédőinek közvetlen kapcsolattartását.
Jurov azt mondta, a csoport nemcsak a törvénytelenül fogva tartott emberek kiszabadításában fog lehetőségei szerint részt venni, hanem a békés lakosság szükségleteinek felmérésével, és ez ügyben a hatalom, illetve a közvélemény tájékoztatásával is foglalkozni fog.
Szerinte az orosz és az ukrán jogvédők párbeszéde (a jelenleginél) sokkal hitelesebb tájékoztatásra is lehetőséget teremt.
Délkelet-Ukrajnában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) két megfigyelőcsoportját is fogva tartják az oroszbarát szakadár fegyveresek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


