Ukrán válság
Büntetővámok Ukrajnának, ha aláírja az EU-társulást
Oroszország kénytelen lesz intézkedéseket hozni saját gazdaságának, piacának a védelmére, ha aláírják Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződést.
2014.06.06 22:25MTI
Az orosz államfő a normandiai partraszállás 70. évfordulója alkalmából tartott rendezvény idején negyedórás beszélgetést folytatott Petro Porosenko megválasztott ukrán elnökkel. Putyin a deauville-i megemlékezés után tartott sajtótájékoztatóján az informális találkozóról beszámolva szükségesnek nevezte a büntető jellegű hadművelet beszüntetését Ukrajna délkeleti részében. A politikus egyébként kedvezően értékelte Porosenko készségét az ukrajnai helyzet megoldására. Ha ez meg is valósul - mondta -, akkor az orosz-ukrán kapcsolatokat más területeken is bővíteni lehet.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint Vlagyimir Putyin közölte: "nem tudom nem üdvözölni Porosenko úr álláspontját azzal kapcsolatban, hogy késedelem nélkül meg kell állítani a vérontást Kelet-Ukrajnában". Az orosz elnök hozzátette, hogy a megválasztott ukrán államfőnek van terve a vérontás megakadályozására, de továbbiakat nem árult el róla.
Putyin ugyanakkor hangsúlyozta: az ukrán helyzet rendezésével kapcsolatosan nem Ukrajna és Oroszország egymás tárgyalópartnere, mivel - mint fogalmazott - Oroszország nem részvevője a konfliktusnak. Így szerinte a kijevi hatóságoknak a keleti országrész föderalizációját követelőkkel kell közös asztalhoz ülniük.
Az orosz államfő azt mondta, hogy Porosenkóval nem ejtettek szót az orosz-ukrán gázvitáról a negyedórás beszélgetés során. Közölte ugyanakkor, hogy a Gazprom és ukrán partnere, a Natfogaz közel állnak a végső megállapodáshoz.
Vlagyimir Putyin arról is beszámolt, hogy a normandiai megemlékezés nagyon sok résztvevőjével volt módja szót váltani, köztük "koronás főkkel is". A Barack Obama amerikai elnökkel zajlott beszélgetését "fontosnak, és eléggé tartalmasnak" nevezte. Az orosz államfő a leghasznosabbnak francia kollégájával, Francois Hollande-dal csütörtökön Párizsban megtartott, több mint másfél órás tárgyalását tartotta.
Azt is elmondta, arra számít, hogy az Európai Bizottsággal felújíthatják a tárgyalásokat az ukrán gazdasági helyzet rendezéséről és ezt felvetette Angela Merkel német kancellárnak, valamint David Cameron brit miniszterelnöknek is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06