Egy rendőr életét vesztette
Templom udvarából lőttek aknagránátot a szakadárok
Egy rendőr életét vesztette, két másik súlyosan megsebesült pénteken, amikor szeparatisták egy templom udvarából aknavetővel tüzet nyitottak a belügyi erők útellenőrző pontjaira a kelet-ukrajnai Donyeck megye északi részén Szlovjanszk városánál.
2014.06.06 17:39MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A belügyminisztérium sajtóközleménye szerint az áldozatul esett rendőrök a Kelet-Ukrajnában működő fegyveres szakadár csoportok felszámolására indított terrorellenes műveletben vettek részt. A sebesülteket egy katonai kórházba szállították.
A belügyi tárca közleményében "szentségtörésnek" nevezte azt, hogy a szakadárok egy templom területére fegyvereket vittek be. "Az ukrán rendvédelmi hatóságok fenntartják maguknak a jogot, hogy az adott körülmények ellenére megtegyék a szükséges lépéseket az agresszorok megállítása érdekében" - áll a közleményben.
Közben pénteken a helyi média arról számolt be, hogy a szakadárok újabb harckocsit szereztek: ezúttal egy második világháborús ISZ-3-as nehézpáncélost, amely egy betonemelvényen volt kiállítva a nyílt ég alatt a Donyeck megyei Kosztyantinyivka településen.
A Joszif Sztálin egykori szovjet diktátorról elnevezett ISZ harckocsikat 1943-1953. között gyártották. A kiállítási tárgyat sikerült a szakadároknak beindítaniuk. A második világháború egyik legerősebb szovjet nehézpáncélosa 122 milliméteres ágyúval van felszerelve, amiből D-30-as taracklövegeket is ki lehet lőni.
Miközben - a kijevi vezetés állítása szerint - Oroszországból a legmodernebb fegyverekkel látják el a kelet-ukrajnai szeparatista csoportokat, Donyeck megyében nem először tulajdonítanak el szakadárok kiállítási tárgyakat: május 11-én, a Donyeck és Luhanszk megye önállóságáról rendezett törvényellenes népszavazás napján egy csoportjuk betört a Donyec-medence felszabadulásának emlékmúzeumába, ahonnan a kiállított tárgyak közül második világháborús fegyvereket zsákmányoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


