Hatalmas összegek felett rendelkeztek
Korrupció miatt hullottak a fejek a kínai központi televíziónál
Eljárást indítottak korrupciós, vesztegetési ügyekben a kínai központi televízió (CCTV) pénzügyi-gazdasági főigazgatója, és a CCTV-2 pénzügyi csatorna producere ellen, s mindkettőjüket elmozdították az állásból.
2014.06.02 16:54MTI
freedigitalphotos.net/Keattikorn
A kulcspozícióban lévő pénzügyi vezető, a 49 éves Kuo Csen-hszi egyben a pénzügyi csatorna, a CCTV-2 igazgatója is volt, s míg előbbi funkciójából hatalmas összegek felett rendelkezett, utóbbi révén különösen nagy befolyásra is szert tett. A CCTV-2-n - producere az elbocsátott Tian Li-vu - két, szakmai körökben igen nézett műsor is fut.
Az egyik a kínai vállalkozókat, vezető üzletembereket bemutató, rangot adó sorozat, a másik a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos műsor, amely az utóbbi években több leleplező riporttal hívta fel magára a figyelmet.
A Cajhszin című pénzügyi-gazdasági magazin Kuo őrizetbe vételét összefüggésbe hozta Li Tung-sengnek, a közbiztonsági tárca volt helyettes vezetőjének az ügyével, akivel kölcsönösen jó kapcsolatot ápoltak. Úgy tudni, Kuót bevonták a Li ellen már korábban megkezdett nyomozásba.
Kuo 1992-ben lépett be a CCTV-hez pénzügyi témájú műsorok riportereként, és hat évvel később már a reklámterületet felügyelte a csatornánál. 2009-ig négy éven keresztül a CCTV-2-t is vezette. Kína elsőszámú közmédiája, amely csaknem húsz belföldi csatornával rendelkezik, közismerten óriási reklámbevételt könyvel el.
A China Daily című angol nyelvű napilap szerint 2013-ban a köztelevízió árverésen értékesített reklámidejének értéke megközelítette a 16 milliárd jüant (570 milliárd forint).
A hongkongi South China Morning Post című lap kommentátorai szerint egy olyan befolyásos és monopolhelyzetben lévő cégnél, mint a CCTV, rendkívüli hatalom összpontosult egy személy kezében, amikor a szóban forgó két pozíciót egyszerre látta el. Így értékelte a helyzetet a Study Times nevű pártlap volt főszerkesztő-helyettese és a Szun Jat-szen Egyetem újságíró karának professzora is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


