Feloszlatták a parlamentet
Előrehozott választások lesznek Szlovéniában
Feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki Borut Pahor szlovén köztársasági elnök július 13-ára.
2014.06.01 20:28MTI
freedigitalphotos.net/Sharron Godyear
A döntés előzménye, hogy Alenka Bratusek balközép irányzatú kormányfő elvesztette pártja, a Pozitív Szlovénia vezetéséért folytatott küzdelmet, és május elején lemondott a miniszterelnöki posztról.
Bratusek azzal indokolta döntését, hogy pártja támogatása nélkül nem tudja vezetni a kormányt. Időközben a kormánykoalíció több pártja is azzal fenyegetőzött, hogy kilép. Ez a lehető legjobb időpont - mondta Pahor a televízióban, miközben két parlamenten kívüli párt máris tiltakozott, mert szerintük ilyenkor sokan nyaralni mennek, és emiatt alacsony részvételi arány várható.
E pártok azt ígérték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak a dátum megváltoztatásának kikényszerítésére. Jogi szakértők ugyanakkor leghamarabb július második felét tartják lehetségesnek, ha minden alkotmányos előírást betartanak.
Egy gyors választás sokkal jobb, mint megpróbálni másik miniszterelnök-jelöltet találni - érvelt Pahor újságíróknak, és hozzátette: reméli, szeptember közepére felállhat az új kormány.
Az erőviszonyok tisztázatlanok. Az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt megnyerte az európai parlamenti választásokat a szavazatok 24,9 százalékával, de a 24,1 százalékos részvételi arány a parlamenti választásokon ennek legalább a kétszeresére növekedhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


