Nem maradhat
A kínaiak lebontják a szfinxet
Meg vannak számlálva a gízai nagy szfinx másolatának napjai az észak-kínai Hopej tartományban, ugyanis hamarosan a lebontás sorsára jut.
2014.05.25 17:08MTI
youtube.com
A tartományi székhely külvárosában, egy falu szomszédságában eredeti méretben megépített replika egy kulturális park dísze lett volna és turistacsalogató szerepe mellett filmforgatásokhoz kínált "egyedi" díszletet.
Hírek szerint a 20 méter magas és több mint 60 méter hosszú, oroszlántestű, emberfejű lényt ábrázoló másolat megépítését Egyiptomban nem tartották jó ötletnek, ezt ki is fejezték az UNESCO-nak.
A sicsiacsuangi illetékes most arról biztosította a hazai és a nemzetközi közvéleményt, hogy a kínai szfinx csak ideiglenesen magasodik a szóban forgó falu határában, néhány mozi- és televíziós film forgatásához szolgál majd helyszínül, aztán örökre eltüntetik.
Mint fogalmazott, tiszteletben szeretnék tartani a világ kulturális örökségeit, egyben bocsánatot kérnek az esetleges félreértésért. Hozzátette, hogy a kínai szfinx ötlete mögött nem egyszerű pénzszerzési szándék húzódott.
A világ egyik legősibb, mészkőből faragott szobra 1925-ig nyakig homokban pihent a Nílus völgyének szélén. Egyik jellegzetességét, a több száz éve hiányzó, törött orrot a másolaton is ugyanúgy megmintázták. A kínai változat megépítéséhez állítólag vasbetont használtak és két hónap alatt készültek el vele.
Kínában országszerte elterjedtek a különböző világfaluk, amelyekben a világ legkülönbözőbb épített nevezetességei megtalálhatók az Eiffel-toronytól a budapesti Hősök terén át a washingtoni Fehér Házig. A kínai szfinx megalkotását mindazonáltal erős kritikával fogadta a kínai online közösség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


