Terrortámadás Kínában
Öt támadó követte el a 31 emberéletet követelő piaci robbantásos merényletet
Öt öngyilkos merénylőt tettek felelőssé a terrortámadásnak minősített északnyugat-kínai piaci robbantásért, amelyben 31 ember meghalt, további 94 megsebesült.
2014.05.23 15:10MTI
freedigitalphotos.net/graur razvan ionut
Kínában az elmúlt öt év legsúlyosabb terrorcselekményének tartják azt, ami a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen történt csütörtökön. A székvárosban, Urumcsiban három héten belül ez volt a második robbantásos öngyilkos támadás.
A hatóságok szakadárok által támogatott szélsőséges iszlamistákat vádolnak az erőszakcselekmények elkövetésével - derült ki a Global Times című lap pénteki számából.
Sajtóértesülések szerint a reggeli piacot, amelyen a támadók két terepjáróval áthajtottak, elsősorban han kínaiak látogatják, de eladóik nagy része a helyi ujgur közösséghez tartozik. Kórházi közlés szerint a sérültek között egyaránt vannak han kínaiak és ujgur nemzetiségűek.
Az egyik közeli kórházba vitt sérültek közül a legfiatalabb 51 éves volt, a többség 65 éven felüli.
Pan Cse-ping, a hszincsiangi társadalomtudományi akadémia szakértője szerint a kormánynak fokoznia kell hírszerzői tevékenységét. Úgy vélte, a terroristák olyan csoportoktól kaptak kiképzést, mint a terrorszervezetként nyilvántartott Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM), s egyesek Szíriában harci cselekményekben is részt vettek.
Megállapította, hogy egyértelmű jelek utalnak a végrehajtás szervezettségére, szerinte a jövőben még több merényletre kell számítani. Kuo Seng-kun kínai közbiztonsági miniszter az országos terrorellenes harc vezérkarának államtanácsosi rangú feje Urumcsiban éberségre intett.
Azt mondta, a hszincsiangi terrorelhárításához "vaskezű", különleges kampány kell. A helyi vezetőket határozottságra, egyben az etnikai egység elősegítésére bíztatta.
Nur Bekri, a hszincsiangi kormányzat elnöke televíziós beszédében arról beszélt, hogy a terroristák sosem lesznek képesek megállítani a régió fejlődését, s hogy őket kitartóan üldözni fogják. Pénteki híradások szerint Urumcsiban, illetve Hszincsiangban a beléptető helyeken a vámhivatal megszigorította az ellenőrzéseket, hogy kiszűrjék az esetleges fegyvercsempészéseket.
Ez vonatkozik a személyek, a csomagok, a közlekedési eszközök és a postai küldemények biztonsági ellenőrzésére. Hszincsiang területe 1,66 millió négyzetkilométer, nyolc országot, köztük Pakisztánt és Afganisztán érintően 5600 kilométer határvonal szegélyezi.
A térségben elkövetett erőszakos akciók száma 2009 óta növekszik, hivatalos adat szerint 2012-ben csaknem 190 támadást írtak az ujgur szélsőségesek számlájára.
Pekinggel szemben gyakori vád, hogy hagyományos életmódjuk gyakorlásában korlátozzák a muszlim őslakosokat, amit a központi hatóságok és a helyi vezetés is visszautasítanak.
Elismerik viszont, hogy az ország ritkán lakott, elmaradott nyugati részének fejlesztésére a múltban nem fordítottak elég hangsúlyt. Kínai biztonsági szakértők úgy vélik, hogy a nemzetiségi ellentétek szításában a határon túli szeparatisták és támogatóik eszközt látnak a társadalmi stabilitás megbontására.
Kína hosszú ideje küzd azért, hogy a gyakran súlyos civil áldozatokkal járó merényleteket terrorcselekménynek ismertesse el a Nyugattal, amely véleménye szerint kettős mércét alkalmazva mentette és menti fel olykor a támadókat, akik úgymond az "elnyomás ellen lázadnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


