21 millió eurót
Hazánkon keresztül mosta tisztára pénzét a camorra
Együttműködik az olasz igazságszolgáltatással Antonio Iovine, a camorra nápolyi bűnszervezet egykori pénztárnoka, aki Magyarországon átfolyatott 21 millió eurót.
2014.05.22 11:24MTI
freedigitalphotos.net/FrameAngel
Roberto Saviano, a camorrával foglalkozó olasz író hozta nyilvánosságra, hogy Antonio Iovine elkezdett beszélni.
A ma ötven éves Iovine - Saviano megfogalmazása szerint - a nápolyi szervezett bűnözés egykori "pénzügyminisztere" volt, aki a camorra összes titkát ismeri. 2011-től több mint huszonegy éves börtönbüntetését tölti magánzárkában.
Iovine elhatározása, hogy együttműködik a hatóságokkal és feltárja a camorra világát, a Casalesi-klán vezette bűnszervezet végét jelenti - írta Saviano a La Repubblica csütörtöki számában. Az író hangsúlyozta, Iovine felfedheti, hol rejlik a camorra vagyona.
Az 'O Ninno (Gyerekarcú) maffianéven ismert Iovine keze alatt indult el a camorra üzleti tevékenysége: a kábítószer-kereskedelemből, zsarolásból és uzsorából, valamint a csalással szerzett közbeszerzésekből nyert euró milliókat Iovine az építő- és vendéglátóiparba fektette, és import-exportba.
Az első lépés az volt, hogy a camorra megszerezte a római politikai és gazdasági elit által látogatott Gilda nevű diszkót, majd ezen keresztül behatolt az olasz főváros építőiparába, szórakoztatópiacára és a politikába.
A következő állomás a Lazio római labdarúgócsapat megszerzése lett volna. Ehhez Saviano információi szerint a camorra azt a 21 millió "tisztára mosott" eurót (több mint hat milliárd forintot) használta volna fel, amely Magyarországról juttatott vissza Olaszországba.
Arról az összegről van szó, amelynek útját az olasz hatóságok 2008-ban követték Nápolyból Svájcba, majd innen Magyarországra. A camorra milliói a Casalesi-klánhoz közel álló Giorgio Chinaglia, a Lazio volt játékosa nevén érkeztek vissza Magyarországról Olaszországba.
A 2008-ban pénzmosásért letartóztatott és 2012-ben elhunyt Chinaglia 700 ezer eurót kapott volna a camorrától a tranzakcióban való részvételért. A Lazio csapatának megvásárlása végül a hatóságok fellépése miatt kudarcot vallott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


