Szakadárok
Belefáradtak a harcba - 400 milicista adta meg magát Kongóban
Mintegy 400 fegyveres, szakadár milicista feladta magát az elmúlt napokban a Kongói Demokratikus Köztársaság Katanga nevű, az érckincseiről nevezetes tartományában.
2014.05.22 07:30MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A Spanyolországhoz hasonló nagyságú Katanga elszakításáért harcot indító Bakata Katanga mozgalom harcosai a tájékoztatás szerint belefáradtak a küzdelembe, és miután kifogytak az élelemből, megadták magukat a kormányerőknek, amelyek két hete komoly offenzívát indítottak ellenük a "halál háromszögének" nevezett, több tízezer négyzetkilométeres területen.
A Bakata Katanga csak az egyike a mintegy ötven fegyveres csoportnak, amely fosztogatja Kongó keleti felét. Az ENSZ igen jelentős békefenntartó erőt állomásoztat az országban, és a civil lakosság védelmében beleavatkozik a harcokba is.
Az ENSZ-missziót (MONUSCO) 1999-ben hozták létre, először csak megfigyelői, majd békefenntartói szereppel felruházva. Az évek során a feladatai folyamatosan bővültek, s végül márciustól egy béketeremtő intervenciós alakulatot is felállított.
A legjelentősebbnek számító, 20 ezer fős ENSZ-misszió fenntartása évente 1,5 milliárd dollárba kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


