12 orosz ellen
Magnyitszkij ügy: amerikai szankciók az emberi jogok megsértése miatt
A célszemélyek közül többeknek közük volt valamilyen módon Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd halálához, s a listán szerepel több csecsen nemzetiségű személy is. Az amerikai pénzügyminisztérium kedden szankciókat hirdetett ki 12 orosz állampolgár ellen az emberi jogok megsértése miatt.
2014.05.21 07:44MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
Az érintettek amerikai bankszámláit befagyasztották, s az amerikai állampolgároknak megtiltották, hogy üzleti viszonyba lépjenek velük.
A büntetőintézkedések indoklásában Washington ezúttal nem hivatkozott az ukrajnai válságra. Szergej Magnyitszkij 2009-ben börtönben halt meg az ott elszenvedett súlyos bántalmazások következtében.
Az ügyvédet saját állítása szerint azért vetették börtönbe, mert leleplezett egy adócsalási ügyet, amelynek magas rangú orosz tisztségviselők voltak a részesei.
Az Egyesült Államok 2012 óta egy Magnyitszkijről elnevezett törvény alapján hoz szankciókat az emberi jogok megsértésével gyanúsított orosz tisztviselők ellen. Az amerikai külügyminisztérium közülük csak 18 személy nevét hozta eddig nyilvánosságra.
A kedden kihirdetett újabb szankciók érintettjei között vannak olyanok is, akik megakadályozták, hogy a súlyos egészségi állapotban lévő Magnyitszkij a börtönben megfelelő orvosi ellátásban részesüljön.
Az újabb szankciók több börtönorvost is sújtanak, de célszemélyek között van Magnyitszkij ellen tavaly adóelkerülés vádjával lefolytatott posztumusz per bírója, valamint az a bankár, aki a kitervelője volt a Magnyitszkij által leleplezett bűnügynek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


