Együtt a drogkereskedelem ellen
Áttörés a drogháborúban!
A drogkereskedelem elleni közös harcról kötöttek megállapodást a kolumbiai kormány képviselői és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű marxista gerillaszervezet tárgyalóküldöttségei.
2014.05.17 10:45MTI
Forrás: Wikipedia
A FARC beleegyezett abba, hogy teljesen kivonja magát a kábítószer-kereskedelemből, és együttműködik a hatóságokkal a kokaültetvények felszámolásában. A FARC, amely kokatermesztéssel foglalkozott, hogy finanszírozza magát, beleegyezett abba, ráveszi a kokatermesztőket más növények nevelésére. Mivel a szervezet ellenzi a cserje vegyi úton történő megsemmisítését, a kormány elfogadta, hogy csak végső megoldásként folyamodik ehhez.
A pénteki megállapodás a hatpontos béketerv egyik fontos, immár harmadik pontja, amelyben sikerült közös nevezőre jutniuk a lázadócsoport és a kormány képviselőinek a tavaly november óta folyó béketárgyalásokon. Eddig sikerült dűlőre jutniuk az agrárreformról és a FARC politikai szerepvállalásáról, de ezek a megállapodások csak akkor lépnek életbe, ha sikerült konszenzusra jutni a béketerv összes, hat pontjában.
Néhány órával a részmegállapodás bejelentése előtt a FARC közölte, hogy egyoldalúan tűzszünetet hirdet május 20-tól 28-ig. Ebben az időszakban, május 25-én tartják meg Kolumbiában az elnökválasztást, és a tűzszünet várhatóan a hivatalban lévő államfő, Juan Manuel Santos malmára hajtja a vizet.
Az 1964-ben - főként a szegényparasztság érdekeinek védelmére - alakult FARC tevékenysége miatt, illetve a kormányerőkkel vívott csatározásokban a kormány becslései szerint legalább 600 ezer ember halt meg, további 3,7 millióan elmenekültek lakóhelyükről, 15 ezren pedig eltűntek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


