Vízágyúk, könnygáz
Brutális összecsapás a török bányaszerencsétlenség helyszínén
A török rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be több ezer tiltakozó ellen pénteken a nyugat-törökországi Somában, a legalább 284 halálos áldozatot követelő keddi bányaszerencsétlenség helyszínén.
2014.05.16 18:04MTI
Forrás: YouTube
Törökországon az elmúlt napokban tüntetéshullám söpört végig, amelyet az ország történetének eddigi legsúlyosabb bányakatasztrófája idézett elő. A megmozdulások a profitot a biztonság elé helyező bányavállalatok tulajdonosai, valamint Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök korrupcióval vádolt kormánya ellen irányulnak.
"Ez nem baleset, hanem gyilkosság" - ez állt egy feliraton, amelyet a szakszervezetek tagjai Isztambulban az érdekképviseleti szervezetek megmozdulásán emeltek a magasba.
Alp Gurkan, a bányavállalat tulajdonosa pénteken azzal érvelt, hogy cége mindent megtett munkatársai biztonságának szavatolásáért, és ő maga saját pénzét költötte a bánya biztonsági rendszerének fejlesztésére.
Taner Yildiz török energiaügyi miniszter pénteken a tiltakozásokra reagálva elmondta, hogy bárki, akiről a vizsgálat során kiderül, hogy mulasztást követett el, büntetésre számíthat. Pénteken 28 államügyészt kért fel a bányakatasztrófa kivizsgálására a bírák és ügyészek legfőbb tanácsa (HSYK) - számolt be a török állami televízió.
A török energiaügyi tárca vezetője pénteken elmondta, hogy tizennyolc bányász még mindig lent lehet a tárna mélyén. Azt is hozzátette, hogy a keddi bányatűz halálos áldozatainak végleges száma 300 körül lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


