Robbantás
Robbanóanyaggal a testén zörgetett be a falusi pártbizottságba
Az Ancsing megyéhez tartozó falu pártbizottsága épp ülést tartott, amikor a merénylő - egy régi panaszos - a résztvevőkre támadt.
2014.05.16 13:04MTI
Házilag készített robbanószerkezettel a testére erősítve rontott be Kínában egy falusi férfi a kommunista párt helyi bizottságára, ahol felrobbantotta magát, a maga és egy másik személy halálát okozva, négy embert megsebesítve - számolt be a kelet-kínai Anhuj tartományból a China News Service kínai hírügynökség pénteken.
A jelentés szerint az Ancsing megyéhez tartozó falu pártbizottsága épp ülést tartott, amikor a merénylő a résztvevőkre támadt. Az elkövetőről helyi forrásokból annyit közöltek, hogy régi panaszosa volt a kormányzatnak, szociális támogatási kérelmét például rendre elutasították.
A helyi hatóságokkal vitában álló, helyzetüket kilátástalannak ítélő emberek Kínában már nem először folyamodtak a merénylet eszközéhez. Célpontjaik többnyire kormányzati hivatalok, de előfordultak már civilek elleni figyelemfelkeltő merényletek is. A közhivatalok eljárásaival, az ügykezelés elbírálásával elégedetlen, reménytelenségükben végsőkig elkeseredett panaszosok több ízben buszon követtek el támadást, ezeknek több halottjuk is volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


