Saját állami szervek, hadsereg
Donyecki szakadár vezető: a referendum után megszállónak tekintik az ukrán erőket
A kelet-ukrajnai megye önállóságáról tartott referendum után mihamarabb saját állami szerveket és hadsereget hoznak létre.
2014.05.11 16:34MTIA népszavazás után megszállónak fogunk tekinteni minden ukrán fegyveres erőt - jelentette ki vasárnap Denisz Pusilin szakadár vezető, a "donyecki népköztársaság" társelnöke.
Az oroszbarát vezető kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai megye önállóságáról tartott referendum után mihamarabb saját állami szerveket és hadsereget hoznak létre. Pusilin a népszavazás menetéről szólva hangsúlyozta, hogy a kelet-ukrajnai megyében uralkodó a feszült helyzet "nem zavarja meg a donyeckieket akaratuk kifejezésében".
"Azokban a szavazókörökben, ahol szabotálták a népszavazást, és nem álltak készen annak lebonyolítására, az emberek saját kezükkel készítettek urnákat" - tette hozzá. Közben az ukrán belügyminisztérium közölte, hogy a Donyeck megye északi részén folyó terrorellenes művelet keretében szakadárok útellenőrző pontjait semmisítették meg Szlovjanszk, Kramatorszk és Krasznij Liman városoknál.
A közlemény szerint sem a biztonsági erők tagjai, sem civil lakosok nem sérültek meg a műveletben. Krasznij Limannál valamennyi ellenőrző pontot felszámolták. Szlovjanszknál közvetlenül a város határában szüntettek meg egy útzárat ott, ahol vasárnap egy rövid ideig tartó harc folyt a szakadárok és a biztonsági erők között.
Kramatorszk közelében pedig egy Andrijivka településnél álló szakadár posztot semmisítettek meg - részletezte a tárca sajtószolgálata.
A nap folyamán korábban Szerhij Pasinszkij, az elnöki hivatal ideiglenes vezetője közölte, hogy "végső szakaszába" érkezett a terrorellenes művelet a Donyeck megyeében Krasznij Liman, Szlovjanszk és Kramatorszk városokban, és az ukrán biztonsági erők "sok terroristát" megsemmisítettek.
Közben Kijevben több vezető politikus nevezte törvénytelennek a kelet-ukrajnai szeparatista népszavazásokat. Petro Porosenko, a legesélyesebb ukrán elnökjelölt kijelentette, hogy a nemzetközi közösség nem fogja elfogadni a referendumok eredményét. A népszavazásokat "szégyennek és bűncselekménynek" nevezte.
A mögötte álló Ütés (UDAR) párt elnöke, Vitalij Klicsko szavai szerint "a Donyec-medencei népszavazások komédiák, rosszabbak, mint a krími referendum volt". Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) jelenlegi kormánypárt elnökjelöltje pedig a népszavazások leállítására szólított fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06