Új vasútvonalat fektet
Kína behálózza Kelet-Afrikát
Kína több milliárd dolláros beruházással vasúti összeköttetést létesít a kenyai Mombasa kikötőváros és a főváros Nairobi, valamint a szomszédos kelet-afrikai országok között.
2014.05.11 21:30MTIA beruházásról szóló megállapodást vasárnap írták alá az érintett kelet-afrikai országok vezetői és Li Ko-csiang (Li Keqiang) miniszterelnök. Kenya elnöke, Uhuru Kenyatta már tavalyi pekingi látogatásán aláírta a szerződést.
Az új standard nyomtávú vasúti pálya a Kenyát Ugandával összekötő keskeny nyomtávú vasútvonalat váltja fel és eljut Ruandába és Dél-Szudánba is.
A vasútvonal lényegesen lecsökkenti a szállítási költségeket a szomszédos kelet-afrikai országok között, amelyek kereskedelmi forgalmukban a közúti szállításra, illetve a leromlott állagú, a tizenkilencedik században épült keskenynyomtávú vasúti összeköttetésre kellett, hogy hagyatkozzanak.
Uhuru Kenyatta elnök ígérete szerint az új vasúti összeköttetés az áruszállítás költségét tonnakilométerenként 8 dollárcentre csökkenti a jelenlegi 20-ról.
A beruházás első szakaszának a kivitelezője a China Communications Construction Company leányvállalata, a China Road and Bridge Corporation lesz. A projekt bírálói szerint a megbízást a kínai vállalat nem nyílt tenderen nyerte el. Kenyai illetékesek azonban közölték, hogy a kínai projektfinanszírozás megszerzésének ez volt a feltétele. Becslések szerint a Mombasától Kenya nyugati, ugandai határáig húzódó első szakasz kivitelezési költsége a finanszírozási költséggel együtt 447,5 milliárd kenyai shilling (5 milliárd dollár, 1110 milliárd forint) lesz.
Kína infrastrukturális beruházásokkal már számos barátra tett szert Afrikában. A bírálók szerint azonban ezt csak az ásványkincsekért teszi, a projekteken kizárólag kínai munkásokat foglalkoztat és egyáltalán nem érdekelt a technológiai know-how átadásában. A kínai miniszterelnök azonban a vasárnapi aláírást követő sajtókonferencián közölte, hogy a beruházáson helyi munkásokat foglalkoztatnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06