Zuma
Mandela emlékének is köszönhető az Afrikai Nemzeti Kongresszus győzelme
"Megígérhetem, hogy továbbvisszük Madiba örökségét" - hangoztatta Zuma, törzsi nevén említve Mandelát, aki szintén volt államfő és az ANC elnöke is.
2014.05.11 10:14MTI
Fotó: ma.hu
Jacob Zuma dél-afrikai elnök szerint pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) az apartheid elleni harc decemberben elhunyt nemzeti hőse, Nelson Mandela emlékének is köszönheti győzelmét a minap tartott választásokon.
"Megígérhetem, hogy továbbvisszük Madiba örökségét" - hangoztatta Zuma, törzsi nevén említve Mandelát, aki szintén volt államfő és az ANC elnöke is.
Ez volt az elnök első nyilvános beszéde azóta, hogy az ANC a várt nagy többséggel, a szavazatok 62,15 százalékával megnyerte a választást.
"Győzelmünk azt is megerősíti, hogy a nép többségének továbbra is az ANC a legfőbb reménye, különösen a szegényeknek és a munkásosztálynak" - fogalmazott Zuma.
A Nobel-békedíjas Mandela, aki 95 éves korában, tavaly december 5-én hunyt el, páratlan hősnek számít Dél-Afrika fekete bőrű lakosságának körében, a nemzet atyjaként is emlegetik.
Az ANC a nagyarányú győzelem ellenére valamivel gyengébben szerepelt a mostani választáson az előzőnél, amikor 65,9 százalékot szerzett.
A második legnagyobb erő a Demokratikus Szövetség (DA) maradt, amely most 22,15 százalékot kapott, öt és fél százalékponttal többet, mint öt éve.
A harmadik legnagyobb frakció a populista Gazdasági Szabadságharcosok nevű politikai erőé lesz, amely a voksok 6,3 százalékát nyerte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


