Az orosz légierőt is bevetették
Már a hadsereg is oltja az erdőtüzet
A légierőt is bevetették az orosz Bajkálon túli területen égő erdők oltására.
2014.05.01 19:35MTI
Forrás: Wikipedia
Mintegy 1200 tonnányi vizet szállítottak az utóbbi két napban az orosz légierő gépei a Bajkálon túli területen továbbra is égő erdők levegőből történő oltására - tájékoztatott a védelmi tárca csütörtökön.
A hadsereg MI-8-as és Mi-26-os helikopterei, valamint Il-76-as repülőgépei szállítják továbbra is a Karimszkij járás területén égő terület oltásához a vizet, amíg az utolsó tűzfészket is megszüntetik - közölte a tárca sajtószolgálata.
A hatóságok időközben engedélyezték, hogy Bolsaja Turába, Kadahtába, Karimszkajába és Daraszunba visszaköltözzenek azok, akiket az erdőtüzek, és a Bolsaja Tura melletti katonai műszaki bázison lévő raktárban tárolt lőszerek felrobbanása miatt ideiglenesen elköltöztettek. Szerdán több mint 2 ezer embert kellett a veszély miatt biztonságos helyre menekíteni. A katonai bázisra az erős szél miatt terjedtek át a lángok.
A szakemberek szerint azonban a tűz miatt a térségben továbbra is veszélyes a helyzet.
Az orosz egészségügyi minisztérium friss adatai szerint a Bolsaja Tura és Kadahta települések közelében lévő bázis melletti erdőtűz és a lőszerraktár felrobbanása szerdán 11 ember életét követelte, 27-en megsebesültek. Hármójuk állapota súlyos. A térség kormányzata vasárnapra gyásznapot rendelt el.
Az oroszországi Bajkálon túli területen már több mint 100 ezer hektáron égnek az erdők. Csak az utóbbi napban 35 ezer hektárral nőtt a természeti katasztrófa sújtotta terület nagysága. Március közepén a térségben rendkívüli helyzetet rendeltek el.
A Bajkálon túlról időközben átterjedt a tűz a szomszédos Kínába, a belső-mongóliai területre. A hatóságok vörös riasztást adtak ki. A regionális erdőgazdaságnál amiatt aggódnak, hogy a nehezen elérhető hegyvidéki területen gondot okoz az erdők oltása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


