Ukrán válság
Kitart keleti érdekeltségei mellett a leggazdagabb ukrán vállalkozó
Ahmetovnak a vas- és acélipartól a médiáig és a telekommunikációig számos területen vannak üzleti érdekeltségei, leginkább Donyeck megyében.
2014.04.30 17:52MTI
A Moszkva-párti szakadárok térnyerése ellenére nem tervezi üzleti érdekeltségei eladását Kelet-Ukrajnában, és továbbra is hisz a régióban Rinat Ahmetov, az ország leggazdagabb embere.
A 47 éves nagyvállalkozó szerdán közleményben tudatta ezt, egyúttal hangsúlyozta, hogy Ukrajnának egységesnek kell maradnia.
Ahmetovnak a vas- és acélipartól a médiáig és a telekommunikációig számos területen vannak üzleti érdekeltségei, leginkább Donyeck megyében, ahol szakadárok kormányzati épületeket foglaltak el és "népköztársaságot" kiáltottak ki.
"Álláspontom megingathatatlan - országunknak egységesnek kell maradnia. Meg fogok tenni minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy Ukrajna és a Donyec-medence együtt maradjanak" - fogalmazott az oligarcha.
A donyecki születésű Ahmetov, aki már próbált közvetíteni a kelet-ukrajnai konfliktusban a hatóságok és a szeparatisták között, egyfelől szimpatizál az oroszbarát erők egyes követeléseivel, másfelől arra biztatta a hatóságokat, hogy tartózkodjanak az erő alkalmazásától.
A Reuters hírügynökség által idézet megfigyelők szerint a nagyvállalkozó, akinek a vagyonát az amerikai Forbes magazin 11,4 milliárd dollárra becsüli, megpróbálja kihasználni az ukrajnai válságot arra, hogy újra növelje befolyását és megvédje üzleti érdekeltségeit, miután szövetségese, Viktor Janukovics februárban lemondani kényszerült államfői tisztségéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06