Globális felmelegedés
Rohamosan fogy a gleccserekkel borított terület a Mount Everesten
A globális felmelegedés következtében az elmúlt 40 évben 10 százalékkal megfogyatkoztak a Csomolungma (Mount Everest) gleccserei.
2014.04.24 01:30MTI
Forrás: Wikipedia
A megállapításra hosszan tartó távérzékelésre és helyszíni megfigyelésekre alapozott munkával jutottak - mondta el Kang Si-csang, a Kínai Tudományos Akadémia tibeti fennsíkot kutató intézetének munkatársa, aki maga is részese volt kutatóexpedícióknak.
Az így keletkezett olvadékvíz-tavak a négy évvel korábbi állapotuknak a 13-szorosára dagadtak. A gleccserek rendkívül érzékenyek a hőingadozásra, ezért kiváló eszközei a megfigyeléseknek - tette hozzá.
A tibeti fennsík gleccsereinek területe körülbelül 50 ezer négyzetkilométer, ez a Kínában található összes hasonló, mozgó jégtömeg 80 százalékát teszi ki - számolt be a szakember.
Kang utalt arra, hogy gleccserek fogyatkozása, olvadása a 20. század jelensége, a folyamat felgyorsulását az 1990-es évektől tapasztalták. A jégtömbök, jégpiramisok erdői immár csak a magasabb régiókban találhatók meg, a gleccsereken pedig mind több a repedés, amelyek egyre nagyobbak.
A világ tetejének is nevezett térségben, ahol a Föld legmagasabb pontja is található, a gleccserek a belföldi folyók és tavak vízforrásául szolgálnak. Ez azt jelenti, hogy vízellátásuk folyamatosan csökkenni fog, a folyók áramlása idővel lelassul.
Az északnyugat-kínai Hszincsiang környezetvédelmi hatósága szerdán jelentette be, hogy a Tiensan-hegység első számú gleccserének védelme érdekében nemzeti parkot hoznak létre. Ennek következtében a térségen áthaladó autópálya-szakaszon korlátozni fogják az autóforgalmat, a védett területre pedig nem fognak turistákat beengedni. A gyógynövénygyűjtők tevékenységét szabályozni kívánják, a legeltetést pedig megtiltják.
A világon ez a gleccser van a legközelebb egy nagyvároshoz, az autonóm terület székhelyétől Urumcsitól mintegy 120 kilométerre fekszik.
A 3750 méter magasan található gleccser területe az 1962-es 1,95 négyzetkilométerről mára 1,62 négyzetkilométerre szűkült. Alsó része több mint 40 méterrel vékonyodott. A gleccser évente 4-8 métert húzódik össze, aminek oka részben természeti, vagyis az éghajlattal hozható összefüggésbe, másrészt emberi tevékenység.
Kína 46 377 gleccseréből 18 311 van Hszincsiangban. Az autonóm terület felszíni vízfolyásainak 25-30 százalékát táplálják az olvadó gleccserek, ezért a további hirtelen olvadás katasztrofális következményekkel járna - vélik a tudományos akadémia szakértői.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


