Az ukrán válság miatt
Fokozott orosz titkosszolgálati tevékenységre figyelmeztet a német elhárítás
Fokozott orosz hírszerzési aktivitást tapasztal a német alkotmányvédelmi hatóság, a szervezet szerint Moszkva az ukrajnai válság miatt a Nyugattal kialakult konfliktusban egyre inkább támaszkodik a polgári külföldi hírszerzésre (SZVR), amelynek németországi próbálkozásait rendkívüli naivitással fogadják a megkörnyékezett személyek.
2014.04.20 17:52MTI
freedigitalphotos.net/creativedoxfoto
A belső elhárításért felelős alkotmányvédelmi hatóság (BfV) becslése szerint a berlini orosz nagykövetség munkatársainak nagyjából egyharmada az SZVR-nél kiképzett hírszerző.
Diplomáciai beosztásban dolgoznak, az eredeti nevüket használják és rendelkeznek szakismeretekkel azon a területen, amellyel hivatalosan foglalkoznak, a feladatuk pedig az, hogy minisztériumi alkalmazottak, alapítványi szakértők vagy politikusok munkatársainak bizalmába férkőzzenek és belső információkat szerezzenek a német külpolitikáról, gazdaságpolitikáról, uniós ügyekről, a NATO-ról, német hadiipari, vagy éppen technológiai cégekről - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Az adatszerzési kísérlet általában egy követségi eseményre szóló hivatalos meghívással kezdődik, amelyen a hírszerző mintegy véletlenül beszélgetésbe elegyedik a kiszemelt adatforrással, például egy minisztériumi tisztségviselővel vagy egy parlamenti képviselő személyi titkárával. Az első kapcsolatfelvételt kávézókba, vendéglőkbe szervezett találkozók követik.
Az orosz fél motivációja látszólag az érdek nélküli rokonszenv, a célja pedig egy baráti kapcsolat kialakítása, de valójában az SZVR megbízását teljesíti, és amikor a BfV figyelmezeti erre a német felet, rendszerint kiderül, hogy az érintettnek eszébe sem jutott, hogy orosz partnere kém, aki csak információkat akar szerezni tőle - írta a Welt am Sonntag.
Ezt a módszert a szakmában "félig nyílt adatszerzésnek" nevezik, és más országok szolgálatai is alkalmazzák, de az oroszok az utóbbi időben "nagyon nagy tempót diktálnak", egyedül Berlinben évente legalább százszor próbálkoznak a BfV becslése szerint - áll a beszámolóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


