Na de mi lesz helyette?
A németeknek elegük van az atomerőművekből
A német lakosság 90 százaléka támogatja az atomenergia kivezetését 2022-ig, ugyanakkor a lakosság fele korábbi időpontra tenné a nukleáris energiatermelés megszüntetését.
2014.04.17 17:35MTI
Forrás: Freedigitalphotos xedos4
Az ezredfordulón megszületett döntés óta évi mintegy 15 milliárd eurót invesztáltak az átállásba Németországban, de ez az összeg hamarosan 25-30 milliárd euró éves beruházásra emelkedik - ismertette a költségeket Felix Matthes, az Öko-Institut kutatási igazgatója, hozzátéve, hogy az előbbi összegek egy részére a hagyományos erőművek felújítása miatt amúgy is szükség lenne.
Felix Matthes kiemelte, hogy az atomenergia kivezetéséről a döntés nem villámcsapásszerűen született 2011-ben, hanem a kormány már 2000-ben döntött erről, és 2002 első napjától hatályos az atomenergia-termelés megszüntetését előíró jogszabály.
Németország villamosenergiájának a negyede jelenleg is megújuló energiaforrásokból származik, és az ország évente legalább 10 milliárd eurót takarít meg a hagyományos energiahordozók importjának csökkenése miatt. A megújuló ipar 40 milliárd eurós forgalmat bonyolít le évente, és 2012-ben 377 ezer embert foglalkoztatott.
Nemcsak Németországban, hanem a legtöbb európai országban 70 százalékkal nőtt a hagyományos energiahordozók ára az elmúlt tíz évben, míg a megújuló energiaköltségek jelentősen csökkentek ebben az időszakban.
A szárazföldi szélenergia 20 százalékkal, a napelem pedig 90 százalékkal olcsóbb, mint egy évtizeddel ezelőtt. Példaként említette Felix Matthes, hogy ma már 40 eurócent beruházással lehet létrehozni 1 kilowattnyi villanyáram-termelő kapacitást, napelemmel.
Cáfolta azt a tévhitet, hogy Németország más államokban termelt importtal helyettesíti a kieső atomerőművi termelést, miután az áramexport jelentős. Az orosz gáztól való függés sem növekszik, mivel az mindössze a lakosság fűtését érinti.
A magyar energiapolitikai elképzelések hosszú távú klímapolitikai és gazdaságpolitikai hatásai jelenlegi tudásunk alapján inkább negatívak. Az Energiaklub egyik fontos küldetésének tekinti, hogy a némethez hasonló társadalmi párbeszéd és szakmai diskurzus induljon Magyarországon is, mivel ennek hiányában kevés esély van arra, hogy a politika komolyan vegye ezt a stratégiai szektort - fejtette ki Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója a rendezvényen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


