Most először, nyugati forrásból
Amerikai páncéltörő rakétákhoz jutottak szíriai felkelők
Hatékony amerikai páncéltörő rakétákhoz jutott a szíriai felkelők egyik csoportja.
2014.04.15 20:42MTI
freedigitalphotos.net/graur razvan ionut
"A Hazm mozgalomhoz tartozó, jól szervezett, mérsékelt irányvonalat követő harcosok most először több mint 20 TOW rakétát kaptak nyugati forrásból" - mondta a francia hírügynökségnek a csoport egyik tisztje, de nem árulta el, konkrétan melyik országból.
A Hazm mozgalom a Szabad Szíriai Hadsereghez tartozik, s a tagjai jórészt egykori katonák, akik elszöktek a szíriai kormányerőktől, és csatlakoztak a felkelőkhöz. A tiszt elmondta, hogy több tucat emberüket "nemzetközi segítséggel" kiképezték a fegyver használatára, és már be is vetették az olyan "forró" pontokon, mint Aleppó, Idlíb és Latakia.
A Maszarat médiahálózat bemutatott egy amatőr videofelvételt, amelyen a felkelők ilyen rakétákat lőnek ki egy közelebbről meg nem jelölt vidéken. A célpontok többsége harckocsi, és a tiszt állítása szerint a rakétából "húszat vetettek be, százszázalékos sikerrel, mert mindegyik talált".
A TOW egy amerikai fejlesztésű páncéltörő rakéta, melyet 1970-től gyárt a Hughes Aircraft Company. Egyike a legszélesebb körben alkalmazott irányított páncéltörő rakétáknak. A betűszó értelme: "csőből indított, optikailag rávezetett, huzalvezérlésű rakéta”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


