28,7 millió háztartást érint
Inverz rezsicsökkentés a franciáknál
Visszamenőleges hatályú energiaár-emelésre kötelezi a francia kormányt az államtanács.
2014.04.11 21:25MTIA francia államtanács hatályon kívül helyezte pénteken azt a kormányrendeletet, amely két százalékra korlátozta a lakossági elektromos áram árának emelését, s arra kötelezte a kormányt, hogy visszamenőleges hatállyal emelje meg a háztartások rezsijét. A döntés azért vált szükségessé, mert az állam veszteségesen adta el az áramot a lakosságnak.
A kormánynak két hónapon belül új rendeletben kell szabályoznia az energiaárakat - olvasható a legfelsőbb jogi intézmény közleményében.
A döntés a 2012 augusztus és 2013 augusztus közti időszakra vonatkozik, s azt a 28,7 millió háztartást érinti, amely a kormány által szabályozott fix tarifa szerint fizeti az elektromos áramot.
"Az államtanács megállapította, hogy a kék és sárga tarifák árait csak két százalékkal emelték meg a 2012. július 20-i kormányrendelet alapján, vagyis az ár jóval alacsonyabb volt annál, amit meg kellett volna állapítani a miniszterek számára kötelező elvek alapján" - áll a kommünikében. Az államtanács az illetékes minisztereket arra kötelezi, hogy két hónapon belül adjanak ki egy új rendeletet a visszamenőleges áremelésről a fix tarifák esetében a 2013. július 23-ától 2013. július 31-éig terjedő időszakra.
Sem a gazdasági, sem az energiaügyi és környezetvédelmi minisztérium nem kommentálta egyelőre a hírt.
Az államtanácshoz az alternatív szolgáltatók egyesülete fordult, mert a 2012-ben megállapított felső árhatár miatt nem tudták fedezni az állami szolgáltató, az EDF (ahonnan az áramot veszik) termelési költségeit, ahogy azt a törvény előírja.
A kormány 2012 júliusban évi két százalékra korlátozta az EDF áremelését annak ellenére, hogy az energiaszabályozó bizottság (CRE) 5,7 százalékos emelést javasolt. A franciák 92 százaléka továbbra is az állami szolgáltatótól vásárolja az elektromos áramot, annak ellenére, hogy az energiapiacot korábban megnyitották a konkurens szolgáltatók számára.
Az államtanács döntésére egyébként számított a kormány, miután a jelentéstevő két héttel ezelőtt már javasolta a két százalékos korlátozásról szóló rendelet eltörlését. Az viszont még nem világos, hogy a kormány milyen mértékű visszamenőleges hatályú emelést fog elrendelni a hiányzó összeg beszedésére. Elemzők szerint háztartásonként 20-40 eurós (6-12 ezer forintos) számlára lehet számítani az érintett időszakra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
- 22:31 Putyin: Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverekkel tartandó hadgyakorlaton
- 21:30 PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06