Hétvégéig döntés születhet
Célegyenesben a szerb kormányalakítás
Aleksandar Vucic leendő szerb miniszterelnök a hét végéig dönt arról, kikkel lép koalícióra az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS), illetve a napokban az is körvonalazódik, hogy kik lesznek az új, 19 fős szerb kabinet miniszterei.
2014.04.10 11:48MTILapértesülések szerint akár kínai tagja is lehet a szerb kormánynak, a Vecernje Novosti című belgrádi napilap úgy értesült, Vucic egy kínai szakembert kért fel arra, hogy a Peking által finanszírozott beruházásokat ellenőrizze. A távol-keleti nagyhatalom a közeljövőben a közlekedésbe, az energetikába és a mezőgazdaságba fektetne be Szerbiában.
A leendő kormányfő többször is hangsúlyozta, hogy a kis létszámú kormányban a miniszteri posztok egy részét nem politikusok, hanem szakemberek töltik majd be.
Hétfőn kezdődtek meg az új szerb kormányról szóló koalíciós tárgyalások, amikor a március 16-i előre hozott parlamenti választáson abszolút többséget szerző SNS elnöke Pásztor Istvánnal, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőjével tárgyalt.
Emellett a héten a másik két lehetséges partnerrel - az eddigi miniszterelnök, Ivica Dacic által vezetett Szerbiai Szocialista Párttal (SPS) és a Boris Tadic volt államfő vezette Új Demokrata Párttal (NDS) - is megbeszéléseket folytatott. Konkrét koalíciós felkérést azonban eddig csak a VMSZ kapott. Pásztor István ugyanakkor kijelentette: megmaradnak a korábbi céljaik mellett, kizárólag államtitkári helyeket szeretnének az új kormányban.
A Vucic-kabinetben biztos helye csak Lazar Krstic eddigi pénzügyminiszternek van, az átfogó gazdasági reformokat ugyanis vele együtt alakította ki Vucic. Az ígéretek szerint az új kormány folytatja a megkezdett, mélyreható reformokat, illetve intenzív foglalkoztatási politikát folytat majd, és erősíti a magánszektort.
Az SNS a választásokon 158 mandátumot szerzett, a tervezett alkotmánymódosításhoz viszont kétharmados többségre lesz szükségük a 250 fős szerb törvényhozásban, ezért kezdtek koalíciós tárgyalásokat.
A parlamentbe jutott négy országos párt közül kizárólag a Demokrata Párt (DS) vállal nyíltan ellenzéki szerepet, az április 16-i első parlamenti ülés után kiderül, kik csatlakoznak hozzájuk. Ezen az ülésen kéri majd fel Tomislav Nikolic elnök Aleksandar Vucicot a kormányalakításra, az új kabinet pedig a várakozások szerint április 25-ig megalakul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06