Végrehajtóként, bérgyilkosként tevékenykedett
Negyven gyilkosságot vallott be
Negyven gyilkosságot vallott be egy kaliforniai férfi az Egyesült Államokban, és a rendőrségnek arról is beszámolt, hogy évtizedeken át egy kábítószerkartell végrehajtójaként és bérgyilkosaként tevékenykedett.
2014.04.10 07:29MTI
A hatóságok szerdai közlése szerint az 51 éves José Manuel Martinezt tavaly tartóztatták le Alabamában. Eredetileg kilenc gyilkossággal gyanúsították, de kihallgatása során elmondta, hogy ennél jóval több bűncselekményt követett el.
A rendőrség illetékese hozzátette, hogy Martinez beszámolója hihető, mert számos valósághű részlettel is szolgált a gyilkosságokról. A férfi, aki halálbüntetéssel is sújtható, elsősorban Kaliforniában követte el tetteit, de más amerikai államokban, így Alabamában és Floridában is körözték gyilkosságok miatt.
Az ellene felhozott vádak között emberrablás, nyereségvágyból elkövetett emberölés, fegyveres rablás is szerepel, "karrierje" a nyolcvanas évek legelejétől egészen tavalyig nyúlt. Az ügy pikantériája, hogy az alabamai gyilkosságban, amelynek vizsgálata során bevallotta korábbi bűneit, Martinez ártatlannak mondja magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06