Manipulált, meghamisított adatok
280 doktori disszertációt vizsgál át egy tokiói elitegyetem
A tokiói Waseda Egyetem, egy volt diákja publikációit érintő botrány miatt, az összes - mintegy 280 - doktori disszertációt átvizsgálja, amely a felsőbb és mérnöki tudományok (advanced science and engineering) intézetében eddig született.
2014.04.07 18:01MTI
A botrányban érintett Obokata Haruko a tokiói elitegyetem 2007-ben alapított intézetében szerzett doktori címet 2011-ben. Azzal vádolják, hogy szerzőtársaival manipulálta és meghamisította az adatokat több őssejtkutatásról szóló cikkben, amelyeket a Nature című brit tudományos folyóiratban publikáltak január végén.
Amennyiben más disszertációknál is hasonló visszaélésekre bukkannak, az egyetem fontolóra veszi a doktori címek visszavonását. A 30 éves Obokata Haruko ügyvédje hétfőn bejelentette: védence szerda délután sajtótájékoztatót tart az ügyben egy oszakai hotelben.
Jelezte ugyanakkor azt is, hogy Obokatát labilis pszichés és fizikai állapota miatt hétfőn kórházba szállították Oszaka prefektúrában. Közben a kutató munkaadója, a kobei Riken kutatóintézet április 1-jei keltezéssel meghosszabbította Obokata szerződését, és ő is jelezte, hogy szeretné folytatni itteni kutatásait.
A tokiói Waseda Egyetem múlt héten kezdte el vizsgálni Obokata disszertációját, a Riken intézet ezt követően észlelte, hogy a Nature-publikációkat is érintheti az adatok manipulációja. A Riken most azt tervezi, egyéves kutatás keretében jár utána annak, hogy a fiatal kutató eredményei helytállóak-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06