Növekedni fog a munkanélküliség?
Németországban bevezetik a minimálbért
Viszonylag kevés munkavállalót lehet majd alkalmazni 8,5 eurónál kisebb órabérért.
2014.04.03 06:30MTI
A jogszabályt még a nyári szünet előtt elfogadhatják a törvényhozás alsóházában a nagykoalíció csaknem 80 százalékos többséggel rendelkező pártjai. A felsőház elé ősszel kerülhet a törvény, amely 2015 elején lép majd életbe.
A főszabály szerint a munkaadóknak legkevesebb bruttó 8,5 eurós órabért kell fizetniük a dolgozóknak. Az alacsonyabb bérekről szóló megállapodások 2016 végéig érvényben maradhatnak.
A szabály a jelenleg csaknem 42 millió munkavállaló túlnyomó többségére érvényes. 8,5 eurónál alacsonyabb órabérért gyakornokokat és képzettség nélküli fiatalkorúakat lehet majd alkalmazni, és az alkalmazásuk kezdetétől számított hat hónapban a minimálbérnél kevesebbet vihetnek haza azok a munkavállalók is, akik legalább egy évi - úgynevezett hosszú távú - munkanélküliség után találnak állást.
A minimálbér évek óta a társadalom- és gazdaságpolitikai viták egyik fő tárgya Németországban, bevezetése a szociáldemokrata párt (SPD) első számú választási ígérete volt, és központi helyre került a tavaly ősszel alakult nagykoalíciós kormány programjában. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség kezdetben elutasította az általánosan kötelező minimálbért, a koalíciós megállapodás megkötése óta pedig munkaadói érdekképviseletek támogatásával azért harcolt, hogy minél több munkaerőpiaci csoportot vonjanak ki a minimálbér hatálya alól.
A kormányülésen elfogadott végső változat alapján viszonylag kevés munkavállalót lehet majd alkalmazni 8,5 eurónál kisebb órabérért. A hosszú távú munkanélküliek száma jelenleg egymillió körül van, és a gyakornokokkal, valamint a képzettség nélküli fiatalkorúakkal együtt legfeljebb kétmillió lehet azoknak a száma, akikre nem vonatkozik majd a minimálbér 2017-től sem.
A legutóbbi, 2013 végéről származó adatok szerint a német munkavállalók nagyjából 17 százaléka keres kevesebbet óránként bruttó 8,5 eurónál, és a volt NDK területén minden negyedik munkavállaló órabére elmarad ettől az értéktől.
Az egységesen kötelező, törvényben szabályozott minimálbér ellenzői szerint a szabály rugalmatlan és a munkanélküliség növekedését eredményezheti, különösen az ország keleti részében.
Az ellenzők szerint hasznosabb a jelenlegi megoldás, a munkaadók és munkavállalók megegyezésén alapuló, szakmánként és régiónként eltérő minimálbér-megállapodások rendszere, amelyben az állam szerepe abban merül ki, hogy kihirdeti és az adott szakmában, régióban kötelezővé teszi a megállapodás betartását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


