2 százalék hisz csak a korrupciómentességben
Csehország is fulladozik a korrupcióban
A csehek 75 százaléka lesújtó véleménnyel van hazája közigazgatásáról.
2014.04.02 21:35MTI
Korrupt a csehországi közigazgatás, és a korrupciós mechanizmusba gyakorlatilag a közszféra minden szereplője - politikusok, köztisztviselők, hivatalnokok - valamilyen módon be van kapcsolódva - véli a csehek 75 százaléka egy országos felmérés szerint, amelynek eredményét szerdán közölte a közszolgálati Cseh Televízió.
A CVVM közvélemény-kutató intézet felméréséből kiderült, hogy a legkorruptabb közintézményeknek a csehek a politikai pártokat és a minisztériumokat tartják. Mindössze az emberek 20 százaléka vélekedik úgy, hogy a korrupció a közszereplők kevesebb mint felét érinti. Azt, hogy a közszféra lényegében korrupciómentesen működik, a megkérdezettek két százaléka állította.
A felmérés során a megkérdezettek egytől ötig terjedő skálán értékelték korrupció szempontjából az egyes intézményeket. Az egyes volt a legjobb, az ötös a legrosszabb minősítés.
A legrosszabb minősítést, 4,26, a politikai pártok kapták, őket a minisztériumok követik 3,91-es átlaggal, míg a harmadik legkorruptabb intézménynek 3,75-ös átlaggal az építkezési hivatalokat jelölték meg a csehek. A negyedik helyen a regionális hivatalok, míg az ötödiken a rendőrség végzett.
Mindössze két intézmény kapott hármasnál jobb jegyet: a pénzintézetek 2,92-es átlaggal és az oktatásügy 2,58-as átlaggal. A harmadik legkevésbé korrupt intézménynek a megkérdezettek a hadsereget minősítették, de annak jegye is valamivel rosszabb hármasnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


