Háborús állapotok
Uniós katonai misszió Közép-Afrikában
Az EUFOR RCA féléves mandátumot kapott a tagállamok külügyminisztereitől, a tanács közleménye pedig külön kiemeli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján látja el feladatát.
2014.04.02 06:32MTI
Megkezdte működését kedden az Európai Unió katonai missziója a Közép-Afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban - tudatta a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács sajtószolgálata. Az EUFOR RCA féléves mandátumot kapott a tagállamok külügyminisztereitől, a tanács közleménye pedig külön kiemeli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján látja el feladatát.
A körülbelül 1000 fősre tervezett uniós közép-afrikai misszió Banguiban és annak repterén látja majd el feladatát, a mandátum akkor kezdődik, ha a teljes kontingens megérkezett a közép-afrikai országba. Az uniós katonák feladata, hogy támogassák a leginkább veszélyben lévők megvédésére és a humanitárius segítségnyújtásra irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. "A misszió elindulása azt bizonyítja, hogy az Európai Unió kész teljes mértékben részt venni a béke és a biztonság helyreállításában Banguiban és szerte az országban (...) létfontosságú, hogy a lehető leghamarabb helyreálljon a közrend, és a politikai átmenet folyamata folytatódhasson" - húzta alá Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője.
A világ egyik legszegényebb országában tavaly azt követően szabadult el a pokol, hogy muszlim lázadók megdöntötték a keresztény Francois Bozizé államfő hatalmát, ami után az egykori francia gyarmaton véres összetűzések törtek ki a muzulmán szervezet zsarnokoskodó fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között. A vérontások beszüntetése érdekében Franciaország és az Afrikai Unió - az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyásával - tavaly decemberben katonai erővel beavatkozott. Párizs eddig 1600 fegyverest küldött a mintegy 5400 afrikai békefenntartó mellé. A konfliktusban már több mint ezren vesztették életüket, és a lakosság több mint ötöde kényszerült otthona elhagyására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


