Minimális GDP bővülés
A franciák küszködnek a munkanélküliséggel
Alig kevesebben vannak azok, akik nem dolgoznak Franciaországban, mint azok, akik dolgoznak Magyarországon.
2014.03.26 19:15MTI
Januárhoz képest a munkanélküliek száma 0,9 százalékkal (31 500-zal) 3,347 millióra nőtt, éves szinten 4,7 százalék volt az emelkedés.
A minisztérium munkanélküliségi rátát nem közöl, azt később a statisztikai hivatal ismerteti.
Francois Hollande államfő korábban 2013 végére ígérte a munkanélküliség emelkedő tendenciájának megállítását. Michel Sapin munkaügyi miniszter februárban ezt a határidőt kitolta 2014 végére, azt remélve, hogy akkor indulhat meg a munkanélküliek számának csökkenése.
A kormány az idei évre 0,9 százalékos GDP-bővüléssel számol, ami igen szerény ahhoz, hogy érezhetően növelje az új munkahelyek számát.
Francois Hollande január 14-én mutatta be új gazdaságpolitikáját, amelynek lényege a vállalati adóterhek 30 milliárd eurós csökkentésével és 50 milliárd eurós állami megtakarítással a beruházások ösztönzése és a foglalkoztatás javítása a tavalyi negyedik negyedévben 10,2 százalékos munkanélküliséggel küzdő országban. A vállalkozásoknak ajánlott úgynevezett felelősségi paktumért cserébe a kormány legalább egymillió új munkahely létrehozását várja el a piactól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


