Összesen 23 embert tartóztattak le
Összehangolt nemzetközi csapás a drogkereskedők ellen
Huszonhárom embert tartóztattak le drogkereskedelem miatt Európa és Dél-Amerika országaiban csütörtök hajnalban a dél-olaszországi Reggio Calabria maffiaellenes ügyészsége által összehangolt nemzetközi akcióban.
2014.03.20 12:45MTI
freedigitalphotos.net
A kilenc európai és dél-amerikai ország rendőrségével közösen végrehajtott razzia az eddigi egyik legjelentősebb hatósági fellépésnek számít a nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel szemben - hangoztatta az újságíróknak az akciót vezető Nicola Gratteri, Reggio Calabria maffiaellenes államügyész-helyettese.
A hatóságok összesen két tonna kokaint foglaltak le különböző európai és dél-amerikai államokban.
A letartóztatottak névsorát még nem közölték, de azt tudni, hogy Dél-Amerikából az egész európai piacot ellátó droghálózatot a 'ndrangheta calabriai bűnszervezet egyik vezére, Pasquale Bifulco irányította szövetségben Vladan Radomannal, akit az olasz hatóságok a montenegrói maffia vezérének neveztek.
A szervezet tagja volt az egyik kolumbiai drogkartell "Chapo" (Köpcös) gúnynéven ismert,már februárban őrizetbe vett főnöke is. A kábítószert hetente indították Kolumbiából és Peruból, és brazil kikötők érintésével konténerhajókon érkezett meg a calabriai Gioa Tauróba, ahonnan az olasz és európai piacokra került.
A drogszállítmányt a 'ndrangheta és a montenegrói szervezett bűnözés rendelte, fizette ki és terítette a piacon. A kábítószernek az óceánon keresztüli szállításában angol, ír, holland és portugál cégek is részt vettek - számoltak be az olasz hatóságok.
A múlttal ellentétben a kokain nem nagy mennyiségben, zöldség vagy faszállítmány közé rejtve utazott a konténerekben. Hetente "csak" 100-150 kilogrammérkezett Gioia Tauróba, amelyet egykilós csomagolásban egy nagy méretű táskában tettek be a konténerek egyikébe.
A szállítmányt váró 'ndrangheta csak azt az egy konténert nyitotta ki és egy táskával távozott az olasz kikötőből. A hatóságok két éve figyelték a nemzetközi drogszervezet mozgását. Így tudták meg, hogy 50 kilogramm százszázalékosan tiszta kokainért mintegy 850 ezer eurót (255 millió forint), készpénzben fizetett a 'ndrangheta.
A pénzt Pasquale Bifulco adta át különböző északolasz és más európai városokban a dél-amerikai kartellek képviselőinek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


