lszállították a vegyi harcanyagok közel felét
Nincs már mustárgáz Szíriában
Azért megnyugodni még nem lehet, bőven maradt alapanyag vegyifegyverekhez.
2014.03.19 21:45MTIAz egyes és kettes prioritású anyagokból két további rakományt tettek át norvég és dán hajókra Latakia kikötőjében az elmúlt héten - közölte a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), amelynek az adatai szerint már elszállították az elsődleges prioritású, legveszélyesebb anyagok 29,5 százalékát, a másodlagos kategóriából pedig 82,6 százalékot, s ez összességében átlagosan 45,6 százalékot tesz ki.
Az első kategóriába tartozik a mustárgáz, "az egyetlen bevetésre kész vegyi harcanyag, amellyel a szíriai kormány rendelkezett". Ebből immár az összeset elszállították.
Az OPCW március elején megállapította, hogy több korábbi határidő elmulasztása után (az összes első kategóriás anyagot december végéig, az összes második kategóriást pedig február elejéig kellett volna elszállítani) felgyorsult a vegyi leszerelés Szíriában, de továbbra is több ok késlelteti a folyamatot. Nem hivatalos források szerint március 9-én például rakétatámadás érte Latakiát, s egy ízben a leszerelési folyamatot felügyelő nemzetközi ellenőrök szálláshelye mellett ért földet egy lövedék. A rakétákat vélhetően a rezsim ellen harcoló lázadók vetették be. A vegyifegyver-rakományok nem voltak veszélyben.
Damaszkusz az Oroszország és az Egyesült Államok által kikényszerített leszerelési megállapodás keretében azt közölte tavaly, hogy 700 tonna első kategóriás és 500 tonna második kategóriás vegyi harcanyaggal rendelkezik, s ezen felül van 122 tonna olyan vegyszere, amelyből szarin ideggázt lehet gyártani. Ez utóbbit szíriai földön kell megsemmisíteni, ami 93 százalékos szinten már sikerült. A többit a Földközi-tengeren, egy speciálisan erre kialakított amerikai hajó gyomrában semlegesítik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06