Felkelők lehettek
Rakétatámadás érte a vegyi fegyverek átrakodási pontját
Rakétatámadás érte néhány nappal ezelőtt azt a szíriai kikötővárost, ahol külföldi hajókra pakolják a damaszkuszi rezsim megsemmisítésre ítélt vegyifegyver-készleteit, s egy ízben a folyamatot felügyelő nemzetközi ellenőrök szálláshelye mellett ért földet egy töltet.
2014.03.18 19:34MTI
freedigitalphotos.net
A támadás során vélhetően a rezsim ellen harcoló felkelők öt rakétát lőttek ki Latakia kikötővárosra, ezek közül egy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) és az ENSZ közös ellenőrző missziójának tagjait elszállásoló hoteltől mindössze 500 méterre csapódott be.
Ugyanakkor a vegyifegyver-rakományok nem voltak veszélyben - jelentette név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni ellenzéki emigránsszervezet szerint a támadásban egy helyi taxisofőr meghalt és hat további helyi lakos megsebesült. Az eset még március 9-én történt, de hivatalosan nem számoltak be róla a helyi hatóságok, és a Reuters értesüléseit sem kommentálták.
Az OSDH szerint ez volt az első alkalom, hogy a felkelők támadást intéztek Latakia ellen. Az OPCW és az ENSZ közös missziójának egy név nélkül nyilatkozó tagja egy korábbi damaszkuszi esethez hasonlította a támadást. Tavaly ősszel a nemzetközi ellenőrök konvojára orvlövészek támadtak, szállodájuk mellett pedig pokolgépek robbantak.
A szíriai rezsim korábban többször is a rossz biztonsági helyzetet okolta azért, mert korábbi vállalásával ellentétben nem volt képes időben átadni vegyi fegyvereit az OPCW-nek. Latakia kikötőjéből hajókon elszállítják, majd a Földközi-tengeren, egy speciálisan erre kialakított hajó gyomrában semlegesítik a veszélyes anyagokat.
A vegyi fegyverek megsemmisítésének június 30-ig kellene teljes egészében befejeződnie. Szakértők szerint ennek a határidőnek a betartását a szíriai polgárháború, a rossz idő, a bürokrácia és műszaki okok is meghiúsíthatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


