Ukrán válság
Moszkva már látja az utat a kilábaláshoz - persze feltételeik vannak
A rendezés keretében mindenekelőtt egy "Ukrajnát Támogató Csoportot" hoznának létre, olyan összetételben, hogy az az összes ukrajnai politikai erő számára elfogadható legyen.
2014.03.17 12:25MTI
Forrás: MTI
Oroszország javaslatot tett az ukrán válság rendezésére, Ukrajna területi egységének és semleges katonai-politikai státusának rögzítésével, ennek megvalósításához ugyanakkor további feltételeket is szab - derült ki az orosz külügyminisztérium hétfőn közzétett nyilatkozatából.
A javaslatot a nyilatkozat szerint Moszkva már egy hete átadta amerikai, európai és más térségbeli partnereinek.
A rendezés keretében mindenekelőtt egy "Ukrajnát Támogató Csoportot" hoznának létre, olyan összetételben, hogy az az összes ukrajnai politikai erő számára elfogadható legyen.
Moszkva feltételei szerint az új kijevi vezetésnek el kellene ismernie a krími referendum eredményét. A támogatói csoportnak pedig hozzá kellene járulnia egy új, a régiók számára széles körű autonómiát biztosító ukrán alkotmány elfogadásához, valamint a Viktor Janukovics akkori elnök és ellenfelei által február 21-én aláírt békemegállapodás bizonyos részeinek megvalósításához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


