Március 15.
Erdély szabadságharca az autonómiaharc
Tőkés László szerint az erdélyi magyarság mostani szabadságharca az autonómiaharc. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Nagyváradon, Szacsvay Imre szobránál mondott beszédet a nemzeti ünnepen.
2014.03.15 13:55MTI
Tőkés László megemlítette, hogy a 2014-es évet a partiumi autonómia évévé nyilvánította az EMNT, de nem szabad megelégedni csak a Székelyföld vagy csak a Partium autonómiájával, Erdély autonómiájáért is síkra kell szállni.
Arra utalván, hogy Románia jelenlegi himnusza is Petőfi Nemzeti dalából ihletődött, kijelentette: a szabadság egy és oszthatatlan, és egy elnyomó nép soha nem lehet szabad. "Ha minket elnyomnak Romániában, ez a románoknak is a korlátozott szabadságát jelenti" - fogalmazott Tőkés László.
Megismételte a román média által sokat bírált kijelentését, hogy az erdélyi magyarság is a krími tatárok sorsára jut, ha nem sikerül kivívnia autonómiáját. "Meg kell védenünk a tatárokat, az ujgurokat a tibetieket, a szerbiai vlahokat, az ukrajnai románokat. Ez a mai szabadságharc" - jelentette ki.
Tőkés László úgy vélte, ma is érvényes az Unió, Erdéllyel! jelszó, amelyre hét évvel ezelőtt az európai parlamenti választási kampányát építette. Hozzátette, a jelenkori szabadság kivívásához a szabadságharc mellett igazságharcra is szükség van.
"Az igazságharcnak és a szabadságharcnak legyünk hűséges katonái!" - jelentette ki a mintegy háromszáz fős hallgatóság előtt Tőkés László, aki délután a szatmárnémeti ünnepi rendezvényeken is beszédet mond.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


