Szerbiai választások vasárnap
Parlamentet választanak a szerbek
A 7,2 millió lakosú országban 6,7 millióan rendelkeznek választójoggal, de közülük mintegy 4 millióan külföldön élnek.
2014.03.16 00:30MTI
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint 19 lista indul a választásokon, és csaknem 50 párt 3020 jelöltje közül választják meg a parlament 250 tagját.
A választások nagy esélyese a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS), amely az eddig kormányzó koalíciónak is tagja volt. Valamennyi közvélemény-kutató intézet eddigi összes felmérése szerint e párt fog majd az élen végezni a szavazatok 40-45 százalékának megszerzésével. Második helyre esélyes a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS), amely ugyancsak tagja volt az eddig kormányzó koalíciónak, és vezetője, Ivica Dacic töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. A felmérések szerint a párt 10-13 százalék közötti támogatottságra számíthat.
A mintegy 250 ezres vajdasági magyarság legerősebb pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) önállóan indul a választásokon. A VMSZ-nek eddig öt képviselője volt a belgrádi törvényhozásban. Pásztor István, a párt elnöke a közelmúltban azt mondta, a továbbiakban is ennyi mandátumra számítanak.
A felmérések szerint négy vagy öt pártnak van valódi esélye arra, hogy az öt százalékos küszöb átlépésével bejusson a parlamentbe. A nemzeti kisebbségek pártjai az úgynevezett természetes küszöb szabálya szerint kerülhetnek a törvényhozásba, ami azt jelenti, hogy annyi képviselőjük kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. Egy mandátumhoz - a részvételtől függően - általában 12-16 ezer voks szükséges.
A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. A választási bizottság ígérete szerint a végleges eredményeket legkésőbb március 20-ig közzéteszik.
A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez lesz a tízedik parlamenti választás, s egyúttal a hetedik előre hozott választás. Vasárnap azért járulnak az urnák elé ismét a szerb állampolgárok, mert Tomislav Nikolic elnök január 29-én a kormány indítványára kiírta az előre hozott választásokat.
A jelenlegi kormány 2012 júliusában alakult meg, és biztos parlamenti többséggel rendelkezett, többen bírálták azonban azért, mert másfél év alatt szinte semmi nem valósult meg a kampányígéretekből. Ennek ellenére belgrádi sajtóértesülések szerint a Nyugat és Oroszország is többnyire elégedett volt a kormány munkájával, és a jelenlegihez nagyon hasonló kormánykoalícióra számítanak ezután is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06