Csangsa
Újabb kínai késelés - öt halott a piac közelében
Március elsején egy vasútállomáson fekete ruhába öltözött emberek támadtak civilekre, akik közül 29-et megöltek 143-at pedig megsebesítettek. A hatóságok akkor hszincsiangi szakadárok terrortámadásának minősítették az esetet.
2014.03.14 11:04MTI
Öt embert halálra késeltek egy támadásban péntek reggel a közép-kínai Csangsa város egyik piacának közelében, a tettest a helyszínen lelőtték - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap honlapján, helyi forrásokra hivatkozva.
A Hunan tartomány székhelyén történt ámokfutást két árus elmérgesedett vitája előzte meg. A rendőrség beszámolója szerint az elfajult vita hevében először az egyik férfi leszúrta a másikat, majd válogatás nélkül az ártatlan járókelőknek esett. Közülük ketten a helyszínen meghaltak, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Utóbbiak a kórházban vesztették életüket.
A rendőrségi közlemény által kiadott nevekből arra lehet következtetni, hogy mindkét árus a helyi muszlim ujgur közösséghez tartozott. Úgy tudni, mindketten pékek voltak és lepényt árultak.
A közlemény tanúsága szerint tévesnek bizonyult az a korábbi értesülés, hogy a támadók többen voltak, s néhányan még szökésben vannak.
Március elsején a délnyugat-kínai Jünnan tartomány székhelyén, Kunming zsúfolt vasútállomásán fekete ruhába öltözött emberek hosszú pengéjű késekkel támadtak civilekre, akik közül 29-et megöltek 143-at pedig megsebesítettek. A rendőrök négy támadót a helyszínen lelőttek, egyet megsebesítettek, hármat később elfogtak. A hatóságok hszincsiangi szakadárok terrortámadásának minősítették az esetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06