Közép-Afrikáért
Veszélyben a francia elnök élete!
Iszlamisták a francia elnök meggyilkolására buzdítottak az interneten. "Öljétek meg a hitetlenség és bűnözés elnökét, félemlítsétek meg átkozott kormányát, robbantsátok fel, tanítsátok meg neki, mit jelent a félelem."
2014.03.11 17:35MTI
A SITE nevű amerikai internetes oldal hétfőn közölte, hogy iszlamisták hat plakát formátumú képet tettek közzé online, és az egyiken a következő felirat olvasható: "Franciaországban megbúvó magányos farkasainknak: öljétek meg a hitetlenség és bűnözés elnökét, félemlítsétek meg átkozott kormányát, robbantsátok fel, tanítsátok meg neki, mit jelent a félelem - így támogassátok a Közép-afrikai Köztársaságban élőket".
"Nem ez az első alkalom, hogy fenyegetéseket kapunk. Hasonló esetek történtek a Mali beavatkozás alatt és előtt is, szóval megtettük a megfelelő elővigyázatossági intézkedéseket" - mondta kedden egy forrás Francois Hollande államfőhöz környezetéből.
A plakátokat az al-Mínbar közismerten dzsihadista weboldal tette közzé, amely tavaly július óta jelentet meg híreket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és egyéb szélsőséges iszlamista szervezetek tagjai számára.
A francia elnök korábban kijelentette, hogy a katonai beavatkozás célja a Közép-afrikai Köztársaság szétesésének megakadályozása és az egymással rivalizáló csoportok lefegyverzése.
Az egykori francia gyarmaton több ezer embert öltek meg muszlim és keresztény milíciák, és 2013 március óta kaotikus állapotok uralkodnak. Franciaország kétezer katonával támogatja az Afrikai Unió mintegy hatezer emberből álló katonai alakulatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06