Meghozták AWACSorát!
Egészen közelről figyelni a NATO az ukrán eseményeket
Repülést hajtott végre Románia légterében kedden a NATO egyik AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépe.
2014.03.11 16:45MTI
A román védelmi minisztérium közleménye szerint a repülésre a NATO Észak-atlanti Tanácsa által jóváhagyott és előre meghatározott útvonalon került sor. A NATO hétfőn közölte, hogy AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket küld Lengyelország és Románia térségébe az ukrajnai konfliktus nyomon követése érdekében.
A román szaktárca közlése szerint a repülés egy betervezett hadgyakorlat része, amit rendszeres időszakonként végrehajtanak, és célja a légi járőrözést végző erők edzése. Rámutattak: az ilyen típusú gépek 9 ezer méter magasan repülnek, és a radarokat 31 ezer négyzetkilométeres távolságból képesek felderíteni, illetve alacsonyan és közepes magasságban repülő célpontokat is észlelni képesek maximum 400 kilométer és 520 kilométer magasságon belül.
A hétfői döntést követően egy NATO-illetékes úgy fogalmazott, hogy az AWACS-missziók a helyzet jobb megfigyelését teszik lehetővé. A gépek kizárólag a NATO-tagok légterében repülnek, egyértelművé téve, hogy a szövetségesek felderítőgépei nem repülnek be Ukrajna légterébe. A tisztviselő azt is tudatta, hogy a gépek a németországi Geilenkirchenből és a nagy-britanniai Waddingtonból szállnak majd fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


