"Diszkréten erős döntést hoztak"
Le Monde: Sarkozyt elnöki leköszönése után lehallgatta a rendőrség
Lehallgatta a francia rendőrség Nicolas Sarkozy volt államfőt (2007-2012) leköszönése után, 2013-ban, a Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől még a 2007-es elnökválasztási kampányhoz érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására indult ügyészi eljárás keretében.
2014.03.07 14:07MTI"A vizsgálóbírók diszkréten erős döntés hoztak: megfigyelés alá vették a volt köztársasági elnököt és két belügyminiszterét, Claude Guéant-t és Brice Hortefeux-t" - írta péntek délután megjelent számában a Le Monde című napilap.
Az értesülést egyelőre nem erősítették meg a hatóságok. Sarkozy ügyvédje, Thierry Herzog szerint viszont elképzelhető, hogy a volt elnököt még most is lehallgatják.
A Le Monde szerint a lehallgatások során az ügyészség azonban egy másik ügyben jutott olyan információkhoz, amelyek miatt február 26-án befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt eljárást indítottak.
Sarkozy és ügyvédje egyik telefonbeszélgetéséből ugyanis kiderült, hogy az úgynevezett Bettencourt-ügyben, amelyben érintett a volt elnök, a semmítőszék egyik magas rangban lévő bírója, Gilbert Azibert a folyamatban lévő nyomozás részleteiről folyamatosan tájékoztatja a volt államfő ügyvédjét.
A Bettencourt-ügyben felmerült a gyanú, hogy a volt elnök visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Európa leggazdagabb asszonyának, a l'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi és pszichés állapotával, és meggyőzte, hogy törvénytelen módon támogassa 2007-ben az elnökválasztási kampányát.
Sarkozyt ki is hallgatták, vádat is emeltek ellene, majd utóbb bizonyíték hiányában ejtették a vádat, s csak Sarkozy pártjának tagjai ellen folyik jelenleg eljárás az ügyben. A február 26-án indult eljárás keretében viszont Sarkozy ügyvédjénél és a semmitőszéki bírónál is elrendeltek már házkutatást a vizsgálóbírók.
A Le Monde revelációja előtt szerdán derült ki, hogy Sarkozy egyik levitatottabb, a szélsőjobboldalhoz közel álló tanácsadója, Patrick Buisson 2011-2012-ben az Elysée-palotában az államfő és tanácsadói közötti stratégiai megbeszélésekről titokban felvételeket készített.
Emiatt az exelnök csütörtökön magánélet intimitásának megsértése miatt feljelentést tett annak érdekében, hogy a rendőrség lefoglalja az állítólag több száz órányi hanganyagot, és megakadályozza, hogy a nyilvánosságra került néhány részlet után újabb felvételeket ne közölhessen a sajtó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06