A ukrán események miatt
London felfüggeszti előkészületeit a G8-csúcsra
Nagy-Britannia felfüggeszti előkészületeit a nyolc vezető ipari hatalom (G8) Szocsiban rendezendő csúcsértekezletére az ukrajnai fejlemények miatt.
2014.03.02 16:50MTI
freedigitalphotos.net
William Hague brit külügyminiszter, aki vasárnap Kijevbe utazott, indulása előtt a BBC-nek kijelentette: London - hasonlóan más G8-országokhoz - nem vesz részt a tervezett csúcsértekezlet következő héten esedékes előkészítő tárgyalásain. A G8-csoport soros elnöki tisztségét az idén Oroszország tölti be.
Hague vasárnapi nyilatkozatában kijelentette: sérült Ukrajna szuverenitása és területi integritása, és "ez nem lehet a módja nemzetközi ügyek intézésének".
Hozzátette ugyanakkor: kijevi tárgyalásain azt az álláspontot fogja tolmácsolni, hogy az ukrán vezetésnek az egész országot kell képviselnie, és a lehetséges legnagyobb mértékben be kell vonnia Ukrajna irányításába a keleti és a déli országrészek vezetőit.
Hague kijelentette: felhívja majd az ukrán kormány vezetőinek figyelmét arra is, hogy kemény gazdasági döntésekre kell felkészülniük a nemzetközi pénzügyi támogatás fejében. A brit külügyminiszter elmondta: az elmúlt napok telefonbeszélgetéseiben az ukrán vezetők biztosították őt arról, hogy "nem fognak ugrani a provokációkra".
"Természetesen erőteljesen azt fogom nekik javasolni, hogy továbbra is e hozzáállást tanúsítsák, az oroszokat pedig arra ösztönözzük, hogy tárgyaljanak közvetlenül Ukrajnával" - mondta Hague a vasárnapi BBC-interjúban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


